Az áldozat, a 12 éves Luise
Hirdetés

Gyermekek elleni bűncselekményekről sajnos egyre gyakrabban hallani. Ám az, hogy a gyilkos maga is gyermek, ráadásul lány, szinte felfoghatatlan. Még ennél is megdöbbentőbbek a gyilkosság körülményei, illetve az a különös kegyetlenség, amire a boncolás során derült fény: a 12 éves gyilkos több mint harminc (!) késszúrással ölte meg áldozatát.

Egy nappal Luise temetése után újabb megdöbbentő részletek láttak napvilágot. A Focus című lap internetes kutatásra hivatkozva azt írta, a gyilkos és bűntársa előre kitervelték osztálytársuk megölését.

Állítólag a nyomozók a házkutatás során megtalálták Luise gyilkosának otthonában a vonatkozó törvény szövegét, amely szerint a 14. életévüket be nem töltött bűnelkövetők nem büntethetők. Tehát a lányok előzetesen meg akartak róla bizonyosodni, hogy megússzák. Ezt az információt azonban hivatalosan nem erősítették meg. Annyit közöltek, hogy a nyomozás még tart.

A lányok a Freudenberg közeli erdőbe csalták Luisét. Először egy nejlonzacskóval próbálták megfojtani a kislányt, amit a nyomozók megtaláltak a tetthelyen. Miután nem sikerült, a tizenkét éves támadó kést ragadott, és szúrt. Több mint harminc késszúrás nyomát találták meg az áldozat testén a boncolás során. Társa közben lefogta az áldozatot. Végül ledobták egy kerékpárút töltéséről, és sorsára hagyták. Luise elvérzett.

Még ahhoz is volt eszük, hogy a bűncselekmény után felhívják az áldozat szüleit, és azt hazudják, hogy együtt indultak haza, de időközben elváltak útjaik, és Luise hamarosan hazaér…

Március 11-én Luise szülei bejelentették, hogy a lányuk eltűnt. Előtte látogatóban volt a barátnőjénél, ahonnan nem ért haza. Március 12-én találtak egy holttestet. Az azonosítást követően kiderült, hogy az eltűnt kislányt találták meg.

A Bild című lap azt írta, a fiatalabb lány vallotta be először tettét. A két gyereket először külön-külön hallgatták ki, és a nyomozók kezdetben azt hitték, hogy az idősebb gyilkolta meg Luisét. Csak a későbbi vizsgálatok során derült ki, hogy valójában fordítva történt.

A közvélemény felháborodását tovább fokozza, hogy még nincs meg a gyilkos eszköz, a kés, és nem ismert a gyilkosság pontos indítéka sem. Rengeteg a találgatás, mert a hatóságok nem közölnek részleteket a kiskorúak védelmére hivatkozva. Mindössze annyit lehet tudni, hogy mivel a tettesek nem büntethetők, az ifjúságvédelmi hatóság veszi át az ügyüket.

A feltételezett elkövetők szülei azóta elhagyták freudenbergi lakhelyüket. Az értesülést Andreas Müller, a helyi tartományi tanácsnok megerősítette, hozzátéve, hogy felajánlottak egy közösségi szállást, amit a szülők elfogadtak. A feltételezett tettesek családjával szemben kényszerintézkedés nem lehetséges. A fia­talok családjai intenzív támogatásra szorulnak – tették hozzá a siegen-wittgensteini hatóságok. Freudenberg azóta sem tért magához a sokkból.

– Nem tudom elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet a mi nyugodt kisvárosunkban. Itt mindenki ismer mindenkit. Egyszerűen felfoghatatlan – mondta egy helyi nyugdíjas a Bild című lapnak. A települést megszállták az újságírók, mindenkit kérdezgetnek, bemennek az iskolába is, ahol azóta sem állt helyre a tanítás. Pszichológusok foglalkoznak a diákokkal, de több tanár is lelki segítségre szorul.

A gyilkosságot beismerő két lányt elkülönítették társaiktól, nem járnak iskolába sem. Tartózkodási helyükről nem adnak információt a hatóságok. Viszont egészen mostanáig intenzíven jelen voltak a közösségi médiában, videókat, bejegyzéseket tettek közzé, amelyekre ömlöttek a kommentek. Ilyenek például: „Hogy tehetted? Hiszen a legjobb barátnőd volt!” Ehhez a bejegyzéshez például több ezer hozzászólás érkezett, mire végre letiltották őket. Elképesztő, hogy a kis gyilkosok kvázi sztárok lettek a közösségi médiában, ahonnan a nyílt erőszak, a zaklatás, a testi és lelki bántalmazás, a szexuális kizsákmányolás és a gyermekpornó egyébként is kontrollálatlanul zúdul a kiskorúakra. A tinédzser korú gyerekeknek még éretlen az értékítéletük, ezért számukra az offline és online világ összeér.

A Luise-ügy hatalmas vitát váltott ki a gyermekek büntethetőségi korhatárának csökkentéséről. A közösségi médiában a bosszú és az elvakult gyűlölet váltakozik a józanabb hangvétellel. A kommentelőket többnyire nem érdekli, hogy mi a büntethetőségi korhatár, az önbíráskodásra buzdítástól sem riadnak vissza. A bejegyzések szerint ekkora gyerekeknek már tudniuk kell, hogy mit jelent a késszúrás, és milyen kínokat kellett kiállnia az áldozatnak. Egy több mint 160 ezer aláírást tartalmazó online petíció a konkrét ügyben a gyilkosok elítélését követeli. Többen arra hivatkoznak, hogy egyes országokban (USA, Anglia, Svájc) a büntetőjogi felelősség korhatára tíz év. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának javaslata 12 éves korban húzza meg a határt, Németország azonban ellenállt ezeknek a törekvéseknek.

Korábban írtuk

Tobias Singelnstein, a Frankfurti Egyetem büntetőjog- és kriminológiaprofesszora szerint mégis helytelen volna a büntethetőségi korhatár csökkentése. A jelenlegi szabályozás Németországban a nemzetiszocializmus éveit leszámítva (Hitler idejében 12 év volt a büntethetőség határa) 1923 óta van érvényben. A professzor szerint ez a jogszabály a fenti bűntény ellenére is helyes: a börtönbüntetés 14 éves kor alatt kontraproduktív, mert a bűnöző attitűd rögzül a személyiségben, vagyis a kiskorú elítéltek „belefejlődnek” a bűnözői viselkedésmintába.

Ezzel maximálisan egyet lehet érteni, de az mégiscsak felháborító, hogy meghalt egy gyermek, mert kegyetlenül megölték, és senki nem felelős érte. Az elkövetők kiskorúak, a szüleiket pedig még védeni is kell? Nem vettek észre semmi rendkívülit? Az ilyen tetteknek általában vannak előzményei. Luise halála súlyos társadalmi válságtünet, de úgy tűnik, nem akarja orvosolni senki. A szülői, pedagógusi és tágabb értelemben a társadalmi felelősség kérdése e vitában még csak fel sem merül.

Ha egy kutya megharap valakit, a gazdáját megbüntetik. Miért nem érvényes ugyanez a logika a kiskorúak neveléséért felelős személyekre is?