Győri Enikő az Európai Parlament Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságának (INTA) az Oroszországgal szembeni szankciók kereskedelmi hatásaival foglalkozó ülését követően emlékeztetett: a szankciós politikával Brüsszel eredeti célja az volt, hogy véget vet a háborúnak. „Egy év után látjuk, hogy ezt a célt nem értük el, de közben Európa súlyos árat fizet” – fogalmazott.

Hirdetés

Közölte, az Európai Bizottság azzal számolt, hogy 15 százalékkal esik vissza az orosz gazdaság teljesítménye, ehhez képest alig több mint 2 százalékos volt a lassulás. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) pedig 2023-ra enyhe növekedést jelez – emelte ki.

Szavai szerint az embargót a világ GDP-jének 40 százalékát képviselő több mint száz ország nem alkalmazza. Az orosz olaj Ázsiába megy, az Egyesült Államok pedig rengeteget keres a cseppfolyósföldgáz-üzleten. Európa így erős versenyhátrányba került – hívta fel a figyelmet.

A fideszes EP-képviselő az uniós parlament szakbizottsági ülésén elmondott beszédében kijelentette: egyértelmű és részletes hatásvizsgálatra van szükség arról, hogy az Oroszország elleni szankciók milyen hatással vannak az európai infláció növekedésére, az energiaárak drasztikus emelkedésére, és összességében mekkora terhet raknak a családok és a vállalatok vállára. A tagállamok helyzetét egyenként is be kell tudni mutatni – húzta alá.

Győri Enikő csalódottságának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság ilyen jellegű adatokkal továbbra sem szolgál. „Ha nem tudjuk, hogy az eddigi politikánk milyen következményekkel járt, hogy mehetnénk tovább ezen a veszélyes úton?” – tette hozzá az EP-képviselő.

Korábban írtuk