Gyorsított katasztrófa

Amikor kollégámmal varsói riportutunkra készültünk 1993-ban, kaptam egy figyelmeztetést. Eszerint ha a belvárosban járunk, és hirtelen azt halljuk, „Na ziemie!”, akkor vessük magunkat földre. Ne gondolkodjunk, ezt fogja tenni körülöttünk mindenki. Abban az időben ugyanis előfordult, hogy rivális ukrán bűnbandák harcba bocsátkoztak egymással fényes nappal, a lengyel főváros forgalmas utcáin. És azt is megkérdezte tőlem régi ismerősöm, hogy ugye vonattal vagy repülővel utazunk. Mert Varsó az autótolvajok Mekkájává vált, az elkötött kocsik többsége pedig Ukrajnában kötött ki. (Harmadik szomszédommal esett meg akkoriban, hogy hiába kereste egy reggel Mercedes kisbuszát, valamelyik patinásabb varsói szálloda előtt…)

Rég volt, úgy tudni, hogy a bandaharcok lecsendesítésében részt vett a GROM nevű (ez egy mozaikszó, de így, ebben a formájában Vihart is jelent egyben), rendszerváltáskor alakult különleges katonai/belügyi egység. Az ukrán alvilág „dicsőséges” korszaka volt ez, a legnagyobb, legtekintélyesebb csoportok az Egyesült Államokban is kiépítették a maguk hálózatát, váratlan kihívás elé állítva ezzel az FBI-t is. Amerikai értékelés szerint az ukrán alvilág félresöpörte útjából a hagyományos olasz maffiát. Katonai értelemben is szervezett bandákról volt szó, élükön többek között a KGB egykori, több nyelven beszélő, intelligens és kipróbált tisztjeivel, a piramis alján pedig olyan „harcosokkal”, akik megjárták az afgán háborút.

Az FBI egyik helyzetjelentésébe hazánk is bekerült, mint olyan ország, amelyet pihenésre és felkészülésre használ az ukrán alvilág. Nem volt igazuk az amerikaiaknak, mert azért annyira nem engedték el magukat, erővel átvették például a VIII. kerület prostitúciós piacát, kicsavarva azt a „helyi erők” kezéből. Ráadásul jó hosszabban nálunk időzött Szeva bácsi is, azaz a kijevi születésű Szemjon Judkovics Mogiljevics, akire 5 millió dolláros vérdíjat tűzött ki az FBI. Szívesen nevezik ma az orosz alvilág fejének, a valóságban nyilván arról lehetett szó, hogy voltak orosz tagjai is a hálózatának, illetve szövetkezett orosz bandákkal is. Érdekes élettörténete külön cikket érdemelne. Magyar származású feleségével költözött hazánkba, sok mindennel foglalkozott, kirándulást tett az olajszőkítés és az illegális gázüzlet területére is, tekintélyes vagyonát azonban elsősorban kivándorló orosz és ukrán zsidók elcsalt ingatlanjaiból és ingóságaiból szerezte. Az amerikaiak jelezték a magyar hatóságoknak, hogy Szeva bácsi nemcsak pihen nálunk, de innen irányítja a nagyvilágban tevékenykedő csoportjait. Végül Moszkvában tartóztatták le az orosz hatóságok.

Ha valaki azt hiszi tehát, hogy a bűnözés tekintetében is feleslegesen riogat a kormány Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásával, az nagyot téved.

Egy lengyel felmérés szerint tavaly 16 400 külföldit tartóztatott le Lengyelországban a rendőrség bűncselekmény gyanújával. Ebből 9700-an ukrán állampolgárok voltak. Vagyis az ukrán menekültek, bevándorlók magasan kiemelkedtek a mezőnyből.

Azért is érdekes ez a bűnözés című téma, mert Ukrajnában valahol 200 ezernél hagyták abba a hatóságok a civilek kezébe adott, egyébként erős hadi fegyverek – többnyire Kalasnyikov gépkarabélyok – számlálását. Ez még a háború elején történt, fegyvert kapott a gyári munkás, de a húszas éveiben járó színésznő is. Nem volt elv és szabály, ami korlátokat szabott volna, 200 ezer fölött már nem is számoltak, nem is regisztráltak az illetékesek. Ahogy elvonultak a Kijev felől a sötét felhők, és elült a kezdeti pánik, a rendőrség óvatosan megemlítette, hogy vissza kellene kérni a kiadott Kalasnyikovokat, vagy ha nem, hát legalább leltárba kéne venni őket, a tulajdonosok neveivel együtt. Meg sem kellett várni a lakosság válaszát, a politikai vezetés rögtön nemet mondott. Az ötletet azóta többször is elővették a belbiztonsági erők, de csak elenyészően kevés gépkarabélyt szolgáltattak be a civilek. (A helyzet hasonlít a délszláv háborút követő időkre, amikor Szabadkán, a Harcosok sorakozója nevű lakótelepen hosszú gépkarabély sorozatokkal ünnepelték a helyiek a szerb kosárlabda válogatott 2009-es EB ezüstjét.)

Napjainkban több hazai elemző is arról beszél, ha megnyílnak a határok az EU-ba tuszkolt ukrán polgárok előtt, az megrendítheti az uniós tagállamok közbiztonságát is. A megvagyonosodott ukrán bandák már Európában vannak, de most azok a háborús migránsok indulnának a Nyugat felé, akik a háborúban elveszítették a családjukat, az egzisztenciájukat, illetve úgy érzik majd, hogy már az élet egyik dimenziója sem kínál nekik semmit sem, a harc, az adrenalin lett a lételemük. Már így is megkezdődött Ukrajnában a nyugati irányú népvándorlás. Elérve a kárpátaljai magyarok életterét. Erőszakos, hangoskodó, követelőző csoportok is megjelentek ebben a terrénumban, luxuskiadású terepjáróikkal, amelyekre „nem a kiskertben kapálták össze a pénzt”. A helyiek csak dzsippeseknek hívják őket. Nagyképű hangoskodásaik, uraskodásaik törik meg sokszor az utca nyugalmát, újonnan épülő házaik megváltoztatják az olyan városok, mint Munkács vagy Ungvár hagyományos képét, jelenlétük átrajzolja az érintett települések etnikai összetételét.

Világos, hogy több alvilági elem – és ez a lengyelek tapasztalata is – még nyugatabbra, a gazdagabb országok felé húzódik. Nekik mi is gazdagabbak vagyunk, de a többség nyilván Németországban, Svédországban köt majd ki. Ez a folyamat lenne az, amit az elemző Kosztur András harcedzett elemekben bővelkedő migrációs hullámnak nevezett egy írásában. Igen, az ukrán hadseregben megszokott szerveződés és hierarchikus felépítés, illetve az alapos fegyverismeret megteszi majd a hatását, az új bandák igyekeznek átvenni azokat a területeket – például a kábítószer piacot – amelyet most még jobbára a migráns csoportok birtokolnak. Már az ő egymással vívott harcaik, robbantásaik és tűzpárbajaik is sok ártatlan svéd életét követelték. Mert az összecsapások helyszíne az utca, ideje pedig a fényes nappal.

Amiről nem ejt szót a hazai média sem, az a szélsőséges paramilitáris ukrajnai alakulatok kérdése.

Például az Azov nevű ezredé. Nemcsak arról van szó, hogy az Azov náci jelképeket használ, és igyekszik mindenkit a II. világháborús, német hadsereggel kollaboráló ukrán fegyveres szervezetekre emlékeztetni. Hanem arról is, hogy az Azov részt vett a kelet-ukrajnai területek, főként Luhanszk és Dombasz orosz nyelvű lakosságának brutális, sok áldozatot követelő pacifikálásában 2015-től kezdve. Harminckét országból verbuválódott az egység állománya, amely különleges kiképzést kapott, ebben az amerikai Delta force, és az orosz Specnaz módszerei keveredtek. Például alvás télen az alakulótér kavicsos talaján, egyetlen gatyában, egy szál pokrócba burkolózva. Nincs értelme annak, hogy harminckét felé széledjen szét az egység, tagjai így erősek, együtt. Egy esetleges fegyverszünet, pláne békekötés után akár a számonkéréstől is tartva Kárpátalja, illetve Nyugat felé húzódhatnak, átléphetik a majd számukra is megnyíló uniós határokat. Velük tarthat a többi, hasonló jellegű alakulat, például az Ajdar, a Kraken Regiment, illetve a Jobb Szektor is. Ez a combo, úgy ahogy van, hamar az európai alvilág csúcsára juthat, a migránsok „robbantós szakértői és lövészei” sem tudják megállítani őket,

olyan érzésük lesz majd, mintha rájuk dőlne a Himalája.

És még valami! Egy, a rádióban nyilatkozó elemző szerint Ukrajnában hiperkorrupció van. Amely ott tart ma már, hogy

a hadsereg csak pénzért adja ki a családoknak az elesett férjek, barátok, apák, és fiúk holttestét.

A probléma az, hogy az ukrán korrupció nehézségek és karambolok nélkül integrálódhat majd az unióba, hiszen azt is rendszerszerű korrupció uralja. És ha nem lesz szerencsénk, az ukránok még példát is adnak majd neki.