Győzött az életösztön
A német kormány saját hatáskörben óriási, 200 milliárd eurós hitelcsomag felvételéről döntött a gáz- és áramárak okozta gazdasági sokk mérséklésére. Olaf Scholz az új védelmi ernyőt „dupla bummnak” nevezte. Arra utalt vele, hogy az új tőkeinjekció a koronavírus-járvány utáni helyreállítási csomaggal együtt kettős konjunktúrát teremt: ismét fellendítheti a német gazdaságot. Ez jó hír Magyarországnak.
Németországot egyre jobban megviseli az energiaválság, az Északi Áramlat vezetékeinek felrobbantásával pedig szertefoszlott a remény, hogy Európa legnagyobb gazdasága rövid és középtávon orosz gázt tudjon importálni.
Vészhelyzetben az ipar, kongatták meg a vészharangot a német lapok, amelyek egyre súlyosabb energia- és nyersanyaghiánnyal, növekvő inflációval, elszabaduló árakkal és óriási munkanélküliséggel számolnak. Az energiafelhasználás Németországban az alábbiak szerint oszlik meg: az összfogyasztás 29 százaléka a lakosságra esik. Az ipar részesedése 28 százalék. A közlekedés áll a harmadik helyen 27 százalékkal, a legkisebb energiaigény, 16 százalék jut a szolgáltatásokra, illetve a kereskedelemre.
A lakossági terhek növekedése mellett az energiahiány az iparon belül a leginkább a vegyipart, az alumíniumgyártást, a kohászatot, az üveg-, kerámia-, papír- és csomagolóanyag-gyártást fenyegeti, összesen mintegy nyolcszázezer munkahelyet sodorva azonnali végveszélybe.
Az energiaigényes iparágak egyike az alumíniumipar, amely soha nem látott krízis előtt áll. Egy tonna alumínium előállításához 15 ezer kilowattóra villamos energiára van szükség, amely így a jelenlegi energia- és nyersanyagárakon hatezer euróba kerül. Egy tonna alumínium ára a világpiacon 2300 euró. A veszteség tehát minden egyes tonnán 3700 euró. Ez csak egy példa, lehetne sorolni a végtelenségig. Az üzemek jelentős része hetek-hónapok óta komoly veszteségeket termel. A gyárak bezárása, leállításuk a szállítási szerződések nem teljesítéséhez, perekhez, piacvesztéshez, illetve tömeges elbocsátásokhoz vezetne, későbbi esetleges újraindításuk ismét tetemes összegeket emésztene fel. A német vállalatok csődje és a kártyavárként összeomló ellátási láncok miatt a válság maga alá temetné az európai gazdaságot. Közben Németországban az elégedetlenség napról napra nő: a kormány gyakorlatilag harapófogóba került.
Ilyen kényszerű körülmények között döntött a Scholz-kormány egy 200 milliárd eurós hitelcsomag felvételéről.
– Háborúban minden eszköz megengedett – hangsúlyozta Christian Lindner pénzügyminiszter az új mentőcsomag bemutatásakor.
A hitelfelvétel miatti magyarázkodásra két okból volt szükség: egyfelől a német alkotmányban rögzített adósságfék miatt, amely szigorú költségvetési fegyelmet ír elő az államháztartás számára, és amelyet idén már harmadszor lép túl a kormány. A 60 milliárdos klímaalap és a 100 milliárd eurós német haderőfejlesztés után ez lesz a harmadik és eddig a legnagyobb összegű hitelfelvétel, amelyre a kormánynak valójában nincs alkotmányos felhatalmazása. A korábbi hitelekkel együtt az idén immár 360 milliárd euró új adósságot vállalt a német kormány. Ez közel annyi, mint az ország éves költségvetése. Aggasztó számok…
A pénzügyminiszter szerint azonban nincs ok aggodalomra, mivel a gazdaság erős, és világosan el lehet különíteni a válságkiadásokat a rendes költségvetési számoktól.
– Nagyon világos jelzést akarunk küldeni a tőkepiacoknak: Németország ettől a mostani védekezőeszköztől függetlenül továbbra is kitart stabilitásra törekvő költségvetési politikája mellett – mondta a pénzügyminiszter. Prognózisa szerint Németország nem lép az expanzív fiskális politikát folytató Egyesült Királyság útjára.
Ezt azonban az energiaháború előrehaladtával (az energiaháború kifejezést maga Lindner használta) csak remélni lehet. Mert ha mégis, akkor Németország egy beláthatatlan mélységű adósságörvénybe kerül, és előbb-utóbb a válságot előidéző angolszász útra lép.
A magyarázkodás oka másfelől, hogy több EU-tagország élesen bírálta az „önjáró” német döntést. Az olaszok és a franciák részéről Németországot az a vád érte, hogy egyedül döntött a többi tagállam rovására, kihasználva gazdasági fölényét: ezzel széttöredezhet az unió egysége. Ursula von der Leyen bizottsági elnök a német érdekek védelmezőjeként kínos helyzetbe került, mert most nem tudja, melyik ujját harapja meg: egyszerre kellene képviselnie az unió egységét és hazája érdekeit, amelyek most szembekerültek egymással.
Érthető és megalapozott a déli államok félelme, ugyanakkor az életösztön a német kormánynak azt súgja, hogy először a saját gazdaságát mentse meg. Az uniós, közös mentőcsomag helyett tehát a saját védelmi ernyő mellett döntött, és borítékolhatóan jobb feltételekkel tudta felvenni a hitelt, mint az Európai Unió.
Közben egyre erősebbé váltak azok a belső hangok is, hogy hagyjon fel Németország a déli államok, elsősorban az olaszok, a görögök, a spanyolok és a portugálok tetemes államadósságának finanszírozásával, amire korábban azért volt szükség, hogy megmentse az eurózónát. A németek számára gyenge euróból végül épp Németország profitált. De most más idők járnak. Vége az olcsó orosz gáznak, a brüsszeli szankciók nyomán a túlkínálat szinte egyik napról a másikra hiányba csapott át. A gazdaság működtetéséhez nélkülözhetetlen energia szűkössége egyszerre okoz gondot az iparban, a mezőgazdaságban, a műtrágyagyártásban, az élelmiszer-előállításban, a szállításban és az emberek mindennapi életében.
Vajon megmentheti Németországot a gazdasága és a gazdagsága? Nem tudni, de aki időt nyer, életet nyer. Azonban a kieső energia pótlása, például az atomerőművek termelése nélkül nem lehet kilábalni a válságból, és akkor a mostani hitel csak tűzoltásra lesz elég.
Ami a német döntés azonnali hatását illeti, valljuk be, a Scholz-féle „dupla bumm” jókor jött a német gazdaságtól erősen függő, a háború előtt egyértelműen az EU motorjának számító közép-európai országoknak, mindenekelőtt a még mindig jó állapotban lévő Magyarországnak.
A hitelkeret felhasználásának részleteiről egyelőre annyit lehet tudni, hogy az új szabályrendszer olyan, mintha a magyar rezsicsökkentés jelenlegi modelljét másolták volna le. Az elképzelés szerint a német állam rezsitámogatást nyújt a háztartásoknak és az energiaigényes vállalatoknak az alapfogyasztás mértékéig. Az efölötti részt a jelenlegi elképzelés szerint viszont már nem támogatja, hogy így is takarékosságra ösztönözze a fogyasztókat.
A tervezett gázilletéket, amelytől a német kormány mintegy 30 milliárd eurót remélt, még hatálybalépése előtt visszavonja. Úgy döntött, hogy nem rak több terhet a lakosság vállára. Ez egyértelmű fordulat a Zöldek külügyminiszterének elhíresült kijelentése után. Annalena Baerbock a minap azt találta mondani, hogy őt nem érdeklik a szavazói. Úgy tűnik, tévedett.