Ha Európa sötétbe borul

Helyszíni beszámolók szerint sokkoló volt megélni, hogy egyik pillanatról a másikra a mindennapi élet ellehetetlenül, ráébresztve az embereket arra, hogy mi minden is épül az áramellátásra.

Dél körül járhatott az idő, amikor az Ibériai-félsziget teljes területén egymás után kezdtek leállni a rendszerek. Néhány percen belül figyelmeztetés nélkül szakadt meg az áramszolgáltatás irodaházakban, kórházakban, közlekedési hálózatokban és egész városokban. Az utcákon káoszba fulladt a forgalom, amikor a közlekedési lámpák egyszerre aludtak ki, autók kilométeres sorokban torlódtak fel. Leálltak a buszok és vonatok, elsötétültek a bankautomaták, az emberek sötét metrókocsikban és liftekben rekedtek – és senki nem tudta, mikor szabadulhat ki. A városokban folyamatosan szóltak a szirénák, ahogy a rendőrautók és a mentők próbáltak átevickélni a bedugult utcákon. Mindeközben több száz benzinkút zárt be Spanyolországban és Portugáliában, mert nem működtek a töltőállomások és a kártyaleolvasók.

Több ezer utas rekedt a Madrid és Barcelona között közlekedő nagy sebességű vonatokon. Az El País szerint egy Barcelona felé tartó szerelvény 12.50-kor állt meg. Hamar kiderült, hogy a közlekedés leállása egy sor egyéb kellemetlenséget is von maga után. Perceken belül kialudtak a szerelvényeken a lámpák, leállt a légkondicionálás, és még a mosdók sem voltak használhatók, mert azok is az elektromos rendszerre vannak kötve – így az utasok kénytelenek voltak a sínek melletti bokrokat igénybe venni.

A kórházak tartalék áramforrásokra kapcsoltak, a gyógyszereket újra kézzel írták fel az orvosok, a röntgen- és laborleleteket nem tudták megtekinteni.

Madridban az emberek a bárok teraszaira húzódtak vagy rádiók köré gyűltek, próbálták megfejteni, mi történik. Barcelonában a Calle del Mar kisboltjaiban gyorsan elfogytak a rádiók, elemek, gyertyák és zseblámpák. Az emberek készpénzt próbáltak szerezni az ebédhez, mivel az automaták nem működtek. Egyes éttermekben pedig gyertyafény mellett szolgálták fel az ebédet.

Egy barcelonai PhD-hallgató, Antonio Loreto a The Guardiannek elmondta: laborjukban délután fél egy körül ment el az áram. „Először azt hittük, csak az egyetem érintett, de hamar kiderült, hogy egész Katalóniában nincs áram, aztán azt mondták, már egész Spanyolországban sem. Ekkor jöttünk rá, hogy mobilhálózat sincs. Az emberek pánikba estek. Volt, aki azt mondta, talán most tört ki a harmadik világháború. Internet és mobil nélkül mindenki egyre idegesebb lett.” Miközben semmi biztosat nem lehetett tudni a soha nem látott áramszünet okáról, pletykák és álhírek kezdtek terjedni. Hamisan azt híresztelték, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy Európa elleni energiahálózati támadásról beszélt – holott ilyen kijelentés nem hangzott el.

Az ibériai események nyomán Európa-szerte gondolatkísérletekbe fogtak az emberek, mi lenne, ha mindez az ő országukban történne meg, vagy akár az egész kontinenst érintené – ahogyan azt a fentebb említett álhír is feltételezte.

Egy ilyen teoretikus esetben, ahogyan azt több spanyol tapasztalata is mutatja, először egészen biztosan nem lehet tudni, mekkora területet érint az áramkimaradás, mekkora a baj. Hogy egy egészen banális példát mondjunk, ha otthon elmegy az áram, a városi vagy kerületi Facebook-csoportok nyomban tele lesznek azzal, hogy az emberek egymást kérdezgetik, melyik utcában van áram és melyikben nincs. Ha mondjuk este van, és kinézünk az ablakon – amit vélhetően elég sokan csak azután tesznek meg, hogy telefonjukhoz nyúlnak –, akkor már látni lehet, hol nincs fény. De még így is csak arról szerezhetünk megbízható személyes benyomást, hogy a környékünkön van-e áram; ha egy egész városról vagy akár országról van szó, az információáramlás jóval problémásabb lesz.

A spanyolok érthető módon gyűltek az elemmel működő rádiók köré, csakhogy a rádióállomások is kizárólag ott tudnak sugározni, ahol éppen van áram. Internet sincs, ha nincs áram és az idegességünkben nyomkodott mobiltelefon is lemerül egy idő után. Akinél nincs készpénz, az nem tud fizetni, mert a bankautomatából sem tud levenni. Ha az üzletekben elmegy az áram, nincs világítás, leállnak a fotocellás ajtók, a liftek (az épp bennük lévőkkel), megszűnik minden számítógépre épülő ügyintézés és még hosszan sorolhatnánk. Amint azt a kórházak példája mutatja, az átmeneti kellemetlenségek könnyen végzetessé válhatnak.

A mostanihoz hasonló forgatókönyv jelenleg intenzíven foglalkoztatja az illetékes nemzeti szerveket, egészen biztosan felmérik minden európai országban, mennyire ellenálló az áramellátásuk, kell-e tartaniuk hasonló krachtól.

Az igazán ijesztő gondolatkísérlet azonban az, hogy mi van, ha belátható ideig nem is jön vissza a szolgáltatás. A válasz egyszerű és kényelmetlen: a civilizációnk alappillérei remegnek meg. És korántsem csak a Nyugaté, hiszen digitalizációban előttünk jár például Kína is.

Miután leállt minden, következnek a még szélesebb körben ható problémák. Az élelmiszer-ellátás összeomlik, hiszen a hűtött áruk megromlanak és megszűnik a szállítmányozás is, tankolni nem lehet, és már eleve mindenhol óriási dugók vannak, káosz lép fel. A víztisztító telepek és szennyvízkezelők is leállnak, ami gyorsan ivóvízhiányhoz és közegészségügyi vészhelyzethez vezet. A gyógyszertárak kifogynak a készletekből, a kórházak túlterheltté válnak, és miután a vészhelyzeti generátorok üzemanyaga is sorra kimerül, az egészségügyi ellátás gyakorlatilag megszűnik. A káosz pánikhoz vezet, elkerülhetetlenül megkezdődik a városokban a fosztogatás. A rend helyreállásához az egyetlen esély az áramellátás helyreállítása, és minél hosszabb ideig, minél nagyobb területen áll fenn a probléma, annál mélyebbre süllyedünk.

Az Ibériai-félszigetet megbénító áramkimaradás ébresztő hatású kell hogy legyen. Egészen biztosan sokan feltankoltak utána otthon gyertyával, netán tartalék áramforrással, de ahogyan a fentiekből is kiderül, egy tartós áramkimaradás olyan láncreakciót indítana el, aminek összes káros hatását egyéni felkészüléssel kivédeni nem lehet.