A két tárca közlése szerint a projekt jövő tavasszal veheti kezdetét, ötödiktől egészen tizedik osztályig vesznek majd részt rajta a diákok. A kurzus egy tanévben mindössze három napot fog kitenni, azonban a részvétel kötelező, enélkül nem teljesíthetik az adott tanévet a tanulók.

Hirdetés

A képzések kivételesek, ugyanis a fiatalok a túléléshez és az ország védelméhez szükséges készségeket sajátíthatják el. Megtanítják őket arra, hogyan éljenek túl a vadonban, elsősegélynyújtásra, s hogy mindezeket hogyan tudják biztonságosan végrehajtani

– fogalmazott Arvydas Anusauskas litván védelmi miniszter.

Az ország oktatásügyi minisztere szerint a tanrend összeállításakor figyelembe kell venni az állampolgári kompetenciák fejlődését, ez pedig jelenleg magába foglalja azt, hogy a fiatalok fel legyenek készítve egy esetleges támadásra is.

Korábban írtuk

A további részletekről IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján olvashat.