Hadházyt játszottak a demokraták, az internet szétszedte őket (Videó)
Donald Trump amerikai elnök megbízta Elon Muskot, a SpaceX és a Tesla alapítóját, hogy az általa vezetett Kormányzati Hatékonysági Minisztériumon (DOGE) keresztül vizsgálja meg az oktatási tárca és a Pentagon költéseit.A DOGE feladata a kormányzati túlköltekezés megszüntetése, valamint a működés racionalizálása, és várhatóan befolyással lesz a Fehér Ház költségvetési kérdésekkel kapcsolatos döntéseire is.
„Utasítottam [Elon Muskot], hogy nézzen szét az oktatási tárcánál, nézzen szét a Pentagonnál… és sajnos találni is fog majd néhány dolgot, ami elég rosszul megy” – mondta Donald Trump pénteken a Tesla-vezérrel kapcsolatos terveiről egy, a japán miniszterelnökkel együtt tartott sajtótájékoztatón.
A DOGE-nak az a feladata, hogy a kormányzati kiadások és programok, illetve a szövetségi munkaerő megnyirbálásával kétmilliárd dollárt faragjon le a költségvetésből.
A szenátus demokrata képviselői azzal vádolták a DOGE-t, hogy „ellenséges hatalomátvételt” hajtott végre, miután kiderült, hogy Elon Musk hozzáfér a pénzügyminisztérium egyes központi rendszereihez.
Az Egyesült Államokban az Oktatási Minisztérium és a Védelmi Minisztérium rendelkeznek a kormányzati szervezetek közül a legnagyobb költségvetéssel. Kormányzati iratok szerint a 2024-es pénzügyi évben az Oktatási Minisztérium 79,1 milliárd dolláros, míg a Védelmi Minisztérium 841,4 milliárd dolláros büdzsével rendelkezett.
Mindeközben Donald Trump jelezte, hogy rendeletben akarja megszüntetni az Oktatási Minisztériumot, ehhez azonban a kongresszusnak még el kell fogadnia egy új törvényt.
Donald Trump kedden újságíróknak elmondta, hogy bár Linda McMahont, a World Wrestling Entertainment (WWE) korábbi vezérigazgatóját bízta meg az oktatási tárca vezetésével, azt szeretné, ha ez az állás végeredményben megszűnne.
„Azt akarom, hogy az egyes államok vegyék át az oktatási intézmények irányítását” – jelentette ki. – „Határozottan hiszek a szabad iskolaválasztásban.„
Péntek reggel aztán harminc demokrata párti képviselő megpróbált bejutni az Oktatási Minisztérium épületébe, hogy ott kérdéseket tehessenek fel a tervezett leépítésekkel, illetve a tárca lehetséges megszüntetéséről, de az épület előtt biztonságiak állták útjukat.
A közösségi médiában gyorsan elterjedt egy videó, amelyen a demokraták megpróbálják meggyőzni a biztonsági őrt, hogy engedje be őket.
A 86 éves kaliforniai képviselő, Maxine Waters által vezetett demokraták a videó tanúsága szerint verbálisan inzultálták a biztonsági őrt, többször követelték, hogy igazolja magát, és felszólították, hogy nézzen a kamerába, hogy így mindenki láthassa az arcát.
„Ez fergeteges” – áll Justin Hart író X-posztjában. – ”A demokraták nyolcvanéveseket küldenek utcára, hogy megpróbálják megfélemlíteni a kormányzati alkalmazottakat„.
„A végén lévő idézet a kedvencem” – posztolta Tony Kinnett, a Daily Signal oknyomozó újságírója. – ”Három évvel ezelőtt a demokraták hallani sem akartak azokról a szülőkről, akik az iskolák miatt aggódtak. Az FBI-t küldték rájuk. Most azt állítják, hogy őket képviselik. Nevetséges.”
„Már sokadszorra nézem meg ezt a videót” – írta Torunn Sinclair. – ”Annyira vicces. Vergődnek a demokraták.”
„Rohadt idegesítő ez az elborult agyú Maxine Walters” – vélekedett Steven Cheung, a Fehér Ház kommunikációs igazgatója. – ”Ez a zavart viselkedés olyan, mintha egyenesen a Virágok a padláson című filmből vágtak volna ki egy jelenetet„.
”Trump totálisan tönkretette a Demokrata Pártot„ – vélekedett a jelenetek láttán az Outkick alapítója, Clay Travis. – ”Teljesen összeomlottak.„