Fotó: ShutterStock/Anjo Kan (illusztráció)
Hirdetés

A holttesteket a tunéziai Szfaksz városánál találták meg kedden.

A 53 afrikai menedékkérővel Olaszországba tartó bárka a hétvégén kelt útnak az észak-afrikai országból. A parti őrség egységei kutatást indítottak az eltűntek után.

Az olasz nemzetbiztonsági hivatal (Aise) hétfőn az észak-afrikai partokról Európába tartó migráció újraindulására figyelmeztetett, húszezer ember érkezésével számolva a nyári időszakban. Az olasz sajtó által idézett titkosszolgálati források szerint a húszezer ember Líbiában és Tunéziában vár az indulásra. Az Aise szakértői folyamatos mozgást érzékelnek az észak-afrikai országokban. A koronavírus-járvány miatti Európában elrendelt határzár Líbiából Tunézia irányába mozdította el az emberkereskedők útvonalait, de a vészhelyzet vége után az emberekkel teli hajók és csónakok ismét Líbiából kelhetnének útra a tengeren.

Korábban írtuk

Év eleje óta több mint 5400-an érkeztek a dél-olasz partokra a tavaly ugyanezen időszakban mért valamivel kevesebb mint kétezerhez képest. Az idén érkezők között 818 volt a tunéziai.