Fotó: MTI/AP/Antonio Calanni (archív)
Hirdetés

A kormánypártok a szenátus elnökéhez fordultak ezzel a kéréssel, ő dönt ugyanis a felsőházi mentelmi bizottság döntésének elhalasztásáról. A felsőház mentelmi bizottságának, amely szerdán kezdte meg munkáját, január 20-ig kell eldöntenie, hogy javasolja-e Matteo Salvini szenátor mentelmi jogának felfüggesztését. A kormánypártok arra hivatkoztak, hogy a tartományi választások miatt a parlament január 20. és 24. között felfüggeszti üléseit, így a bizottság munkáját is halasztani kell.

Elemzők szerint a kormánypártok a halasztással el akarják kerülni, hogy Salvini a vele szemben indított eljárást az előnyére használja fel a január 26-án Emilia Romagnában és Calabriában esedékes választások kampányában.

Korábban a kormánypártok – az M5S, a PD, a Matteo Renzi vezette Élő Olaszország (IV), a baloldali Szabadság és Egyenlőség (LeU) – azt hangoztatták, Salvini mentelmi jogának felfüggesztését támogatják, hogy bíróság elé lehessen állítani.

Matteo Salvini már eddig is azzal kampányolt, hogy a határok és a biztonság védelmében kész akár még börtönbe is vonulni, mivel tudja, hogy az olasz nép mellette áll.

A Liga vezetője a halasztási kérelemre úgy reagált, hogy a „becstelen” M5S és a PD fél a megszégyenüléstől.

Matteo Salvinivel szemben a szicíliai Siracusa ügyészsége kezdeményezett eljárást az olasz parti őrség Gregoretti nevű hajója ügyében. A volt belügyminiszter tavaly nyáron öt napig nem engedélyezte a hajó fedélzetén az olaszországi partokhoz érkezett 131 migráns leszállását, amíg más EU-tagállamok nem vállalták átvételüket. Az ügyészség szerint Salvini korlátozta a hajón lévők személyi szabadságát, visszaélt hivatali hatalmával, megsértette a nemzetközi konvenciókat. Ezt Catania a felsőbb szintű ügyészsége elvetette, de a felette álló, úgynevezett miniszteri bíróság felülbírálta a döntést, és kezdeményezte Matteo Salvini parlamenti mentelmi jogának megvonását. A miniszteri bíróság a kormány jelenlegi vagy volt tagjainak ügyeiben illetékes jogi szervként jár el.

A parlamenti szavazás előtt a mentelmi jog megvonását a mentelmi bizottság véleményezi. A bizottságnak Matteo Salvini 30 oldalas feljegyzést nyújtott be, kiemelve, hogy a migránsok feltartóztatását a korábbi M5S-Liga kormánnyal és a miniszterelnök Giuseppe Contéval közösen rendelte el.

A bizottság elnöke, Maurizio Gasparri a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) politikusa már kedden a mentelmi jog felfüggesztésének elvetését javasolta. Gasparri arra hivatkozott, hogy ha Giuseppe Conte ellenezte volt belügyminisztere tiltását, lehetősége volt ennek leállítására, de ezt Conte nem tette meg.

A migránsokat felvevő hajók kikötésének megtiltása miatt Matteo Salvinivel szemben az ügyészségek már több eljárást indítottak: az elsőt a parti őrség Diciotti hajója miatt, amely 2018 nyarán majdnem egy hétig várakozott kikötésre 177 migránssal a fedélzetén. Ez az ügy is eljutott a képviselőház mentelmi bizottságáig, amely azonban tavaly februárban nem tartotta megalapozottnak Matteo Salvini mandátumának megvonását. Ezt a döntést márciusban a szenátus is megerősítette, mivel akkor a szövetséges M5S Salvinit támogatta.

A mostani esetleges halasztás nem jelenti a Salvinivel szembeni eljárás leállítását. Az eljárás a tartományi választások után folytatódna.