Fotó: MTI/EPA/Alex Plavevski

Szvaminatan a COVID-19-nek elnevezett újfajta koronavírus elleni gyógyszerek és védőoltások kifejlesztésének elősegítésére szervezett kétnapos genfi konferencia befejezése után tartott sajtótájékoztatón beszélt erről. A zárt ajtók mögött tartott tudományos fórumon mintegy 400 szakértő vett részt a világ számos országából.

Hirdetés

„Már négy lehetséges vakcina kidolgozása folyik. Valószínű, hogy az elsőt vagy a másodikat három-négy hónapon belül elkezdik tesztelni embereken is” – fogalmazott a kutató.

Szvaminatan szerint a genfi globális fórum résztvevői megvitatták, hogy milyen időkeretet szabjanak annak eldöntésére, hogy a négy védőoltás közül melyik tesztelése élvez majd elsőbbséget. Hozzátette, hogy a védőoltás egy-másfél éven belül válik hozzáférhetővé mindenki számára.

A WHO vezető kutatója szerint a védőoltás kifejlesztése mellett számos, már létező gyógyszerrel kísérleteznek, hogy kiderítsék, használhatók-e a
COVID-19 vírus okozta fertőzés kezelésére.

A kínai Hupej tartománybeli egészségügyi bizottság csütörtökön közölte, hogy 1310-re nőtt a vírus okozta halálesetek száma a területen. A hatóságok 48,2 ezer fertőzöttről tudnak, és közülük 3441 ezren meggyógyultak. A tartományban, ahonnan elindult a vírus, további kilencezer embert tartanak karanténban fertőzés gyanújával.

Az előző napon, szerdán a hupeji hatóságok 33,3 ezer fertőzöttről, 1068 halottról és 2639 gyógyultról tájékoztattak.

Egy nap leforgása alatt 242-vel nőtt Hupejben a halálesetek száma, ami több mint a duplája az eddig összesített legnagyobb a napi halálozási statisztikának. Eddig legtöbb, 103 haláleset hétfőn történt.

Hupeji egészségügyi bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy csütörtöktől az új nemzeti protokollal összhangban összesíti az adatokat, és ennek tudható be, hogy egy nap leforgása alatt a korábbiaknál jelentősebb mértékben nőtt a halálesetek és a fertőzöttek száma. A testület emellett lejjebb vitte az előző napon megállapított halálozási rátát: a legújabb összesítések alapján a betegek 2,7 százaléka esetében volt halálos kimenetelű a kór. Szerdán a halálozási rátát 3,2 százalékban állapították meg.

A Nikkei című japán gazdasági szaklap azt írta csütörtökön elemzésében, hogy a Kína és más országok közötti légijáratok száma 67 százalékkal csökkent a kínai járvány miatt. Kína és a legszigorúbb korlátozásokat életbe léptető Egyesült Államok viszonylatban ez az arány 80 százalékos. Körülbelül a felére csökkent a légijáratok száma Kína és Japán, illetve Dél-Korea között. A légi közlekedési korlátozások körülbelül 2,4 millió embert érintettek. Mindez jelentős csapás mér a világ idegenforgalmára, és lassíthatja a globális gazdasági növekedést is – figyelmeztetett a Nikkei.

Mori Josiro, az idei tokiói nyári olimpia szervezőbizottságának elnöke közölte csütörtökön, hogy a koronavírus terjedése nem lesz hatással a sportesemény menetrendjére, és nem foglalkoznak az ötkarikás játékok lemondásának vagy elhalasztásának kérdésével. Az idei nyári olimpiát július 24-től augusztus 9-ig tartják meg Tokióban.

A súlyos tüdőgyulladást okozó koronavírus-járvány elleni küzdelem rendkívüli nehézségeket jelent a járvány kiindulópontjának számító, közép-kínai Vuhanban működő kórházaknak és dolgozóiknak – derül ki a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán csütörtökön megjelent cikkből.
Han Ting, a Peking Hszieho Kórház Vuhanba delegált orvosa a hupeji tartományi kormányzat szerdai sajtótájékoztatón számolt be a küzdelem frontvonalában dolgozó orvosok és ápolók munkakörülményeiről. A védőruházatban dolgozó szakemberek a műszak alatt sem inni, sem enni nem tudnak – mondta, hozzátéve: mivel a mosdóba sem mehetnek el, ezért pelenkát vesznek fel, de tisztálkodni is csak a műszak lejárta után tudnak. A kritikus állapotban lévő betegek ellátását végző ápolók 4-6 órás műszakokban dolgoznak, míg az orvosok 6-8 óránként váltják egymást az intenzív osztályokon.
Ma Hszin, a sanghaji Huasan Kórház igazgatóhelyettese a sajtótájékoztatón elmondta: a védőruházat rendkívül kényelmetlen, a szájmaszk pedig kisebesíti az orvosok és nővérek orrnyergét.
Az ország többi részéről Vuhanba szállított korszerű berendezések kulcsfontosságúak a vírus elleni küzdelemben – jelentette ki az orvos. Miután egyelőre nincs ellenszere a vírusnak, a kezelésben a lélegeztetőgépek és ECMO-készülékek (a tüdő támogatására vagy pótlására szolgáló berendezés) töltik be a legfontosabb szerepet.
Csou Csün, a pekingi Kínai-japán Barátság Kórház párttitkára elmondta: csapata mintegy 15 millió jüan (671 millió forint) értékű berendezést vitt Vuhanba.
Miközben azonban a vuhani kórházakban egyre nagyobb energiát és forrásokat fordítanak a koronavírusos betegekre, a más betegségben szenvedőkre egyre kevesebb figyelem jut. A SCMP beszámolója szerint a Vuhanban sürgős ellátásra szoruló rákbetegek, illetve egyéb egészségügyi problémákkal, például asztmával vagy epilepsziával küzdő páciensek ezrei várakoznak hiába. Közülük sokan elkeseredésükben a kínai Twitterként is ismert Weibo mikroblogon osztják meg panaszaikat.
Jao Co-lin, a sanghaji Kelet-Kína Tanárképző Egyetem egészségügyre szakosodott szociológiaprofesszora a lapnak elmondta: „Kína a nagy kórházak felépítésére helyezte a hangsúlyt a klinikahálózat fejlesztése helyett, emiatt a koronavírus-járványhoz hasonló vészhelyzet esetén csak ezek a nagy kórházak vethetők be a járvány kezelésére, a páciensek számának hirtelen megugrása pedig gyorsan felemészti az összes forrást”.
Vuhanban ugyan két ideiglenes kórházat építettek fel kevesebb mint két hét alatt, és további épületeket alakítottak át egészségügyi központokká a fertőzött betegek elkülönítésére, a koronavírusos esetek száma egyre növekszik. Szerda éjfélig ráadásul eddig soha nem látott hirtelen növekedésről számoltak be a hatóságok az egy nappal korábbi adathoz képest. Ez annak tudható be, hogy csütörtöktől az adatokat az új nemzeti protokollal összhangban összesítik, vagyis a klinikai diagnózis – képalkotás, tünetek és epidemiológiai háttér – alapján fertőzöttnek nyilvánított páciensek számát is hozzáadják azokéhoz, akiknek esetében a teszt már egyértelműen kimutatta a vírus jelenlétét. Eszerint Vuhanban csaknem 33 ezer fertőzöttről és 1036 halálos áldozatról adtak számot szerda éjfélig.
Csütörtökön a kínai hadsereg újabb 2600 katonaorvost és ápolót küldött Vuhanba, ahol velük együtt immár a négyezret is meghaladja a 11 milliós városban szolgálatot teljesítő egészségügyi kontingens létszáma – jelentette a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna.