Fotó: Vogt Gergely/Demokrata

Dmitrij Polikanov a nemzetközi kapcsolatok szakértője, afrikanista. A moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) végzett 1998-ban. Kandidátusi disszertációját egy évvel később az afrikai konfliktusok kezelésének témájában védte meg. Ezután csatlakozott az egyik legnagyobb nem kormányzati szervezethez, a globális biztonság kérdéseivel foglalkozó PIR Központhoz, és a vezetőség tagja volt, amikor idén Vlagyimir Putyin államfő a Roszszotrudnyicsesztvo elnök-helyettesévé nevezte ki. Előtte vezető posztokat töltött be a Vöröskereszt nemzetközi bizottságában, az Egyesülés nevű jótékonysági alapnál, a VCIOM orosz állami szociológiai intézetnél, a kormányzó Egységes Oroszország Pártnál, legutóbb pedig Oroszországi Népfront elnök-helyettese és a végrehajtó bizottság tanácsadója volt.

Hirdetés

– Az új orosz nemzetbiztonsági stratégiában kiemelt helyet kapott az úgynevezett puha erő. Nem érzi úgy, hogy Oroszország ezzel kissé megkésett?

– Oroszország egyáltalán nincs késésben, hiszen csak most dúl igazán az információs háború. Egyre inkább a káosz és a bizonytalanság uralja el a világot, így mi éppen időben léptünk be ebbe a történetbe. Oroszország jelen helyzetben a béke, a stabilitás és a hagyományos értékek tiszteletének üzenetét küldi a világnak. Ezzel nagyon sokan egyetértenek, és még a liberális ideológia által uralt országokban is mind többen gondolják úgy, hogy a családot a középpontba helyező hagyományos értékek a modern világban sem kevésbé fontosak, mint a manapság abszolutizált nem tradicionális felfogás.

– A hagyományos értékeket háttérbe szorító erőszakos nyugati politika valóban sokakat a dolgok átgondolásra késztet…

– Igen, de nem csak ez. A járvány következtében megnövekedett bizonytalanság is alakítja az emberek világlátását. Az emberek támaszt, kapaszkodókat keresnek, így ebben az egyre kaotikusabbá váló világban felértékelődött a család szerepe, és mind fontosabbnak tartják az összetartozást. Azt, hogy gondoskodjunk egymásról. Az orosz gondolkodás tehát jól illeszkedik a trendhez.

Korábban írtuk


– A nyugati modell másolása bizonyos értelemben zsákutcába visz, ám a puha erő alkalmazása tekintetében azért csak érdemes átvenni egyes tapasztalatokat. Milyen módszerek működhetnek az orosz politikában is?

– Például a nonprofit szervezetek (NKO) bevonása ebbe a folyamatba. Oroszországban mára megerősödött ez a szektor, és működött a Coviddal kapcsolatban, mint ahogy hatékony a környezetvédelem területén vagy a szociális szektorban is.

– A soft power terminus helyett egyre gyakrabban használja például a Roszszotrudnyicsesztvo elnöke, Jevgenyij Primakov is manapság a smart powert, az okos erőt. Milyen különbségek rejlenek emögött?

– A puha erő szóösszetétel az orosz nyelvben és gondolkodásban kicsit furcsán veszi ki magát. Az erővel a keménység asszociálódik, nem pedig a puhaság. De a mi szervezetünk célja, hogy a világban minél többet tudjanak Oroszországról, és szeressék Oroszországot. Természetesen ez utóbbi ideális állapotot feltételez, az azonban reális és elérhető cél, hogy a többség legalább semlegesen vagy inkább pozitívan viszonyuljon Oroszországhoz. Ha pedig minél többeknek lesz képe a modern Oroszországról, ha túl tudunk lépni az országhoz tapadó sztereotípiákon, akkor ennek az eredménye megjelenik a turizmusban, az orosz kultúra nemzetközi elismerésében, és szorosabb kapcsolatok építhetők az oktatás terén is. Tehát azért okos ez az erő, mert ez a politika végső soron az orosz gazdaság megerősödését, az orosz társadalom jólétének előmozdítását szolgálja.

– Oroszország kapcsán sokan inkább a sharp powert, az éles erő kifejezést emlegetik. Ebből is látszik, hogy az orosz imázs komoly javításra szorul, de hogyan lehet Oroszországot ilyen kiélezett nemzetközi helyzetben vonzóbbá tenni?

– Nézze, a sharp, azaz éles szó bizonyos tekintetben az orosz közhangulatot is tükrözi. Előző munkahelyemen készítettünk egy felmérést, amelyben arra voltunk kíváncsiak, hogy az orosz emberek szerint melyik a legfontosabb nemzeti projekt. A legtöbben a hadsereg és a flotta megerősítését nevezték meg. Annak ellenére, hogy ilyen nemzeti programot az orosz vezetés nem is hirdetett meg. Oroszország azonban az elmúlt években nemcsak a hadseregét erősítette meg, hanem a kulturális potenciálját is, közben emelte a technikai színvonalat. Rengeteg ugyanakkor még a teendő az információs fronton. A munkatársaimnak azt szoktam mondani, hogy mi az emberek szabad idejéből szeretnénk minél többet elrabolni az orosz kultúrára, az ország megismerésére. A mai világban az győz, aki a szó jó értelmében véve képes hatékonyan eladni az információt. A harc, a verseny a gondolatokért folyik. Erről szól a Roszszotrudnyicsesztvo átalakítása is. Az orosz kultúrát egy az egyben például nehéz eladni. Komplex módon kell megközelíteni a kérdést, segítve egyben a megértését is.

– Megvilágítaná ezt egy példán keresztül?

– Jerevánban nemrég felmerült, hogy vigyünk színre egy orosz darabot. A hagyományos megközelítéssel mindezt az orosz színházban szerveztük volna meg. Ehelyett örmény színházat választottunk orosz rendezővel, az örmény tanárok között pedig pályázatot írtunk ki, hogy a darabhoz írjanak nyelvi kommentárokat. Így sikerült az orosz kultúrát a leghatékonyabban közelebb az hozni az örményekhez.

– Hogyan lehet feloldani az Oroszországgal kapcsolatos alaptalan félelmeket?

– Ehhez ötleteket kaphatunk a Nyugattól is. Meg kell tőlük tanulni a párbeszéd kultúráját, amikor önmagában a beszélgetésért kommunikálunk. Mi, oroszok ebben is mindenáron eredményt akarunk elérni. Nem kell azonban okvetlenül ennyire gyakorlatiasan felfogni a dolgot. Maga a beszélgetés, a vita erősíti a bizalmat, közelebb hozza a nézeteket, ami önmagában hatékony lehet, hiszen a felek jobban megismerik egymást. Egyebek mellett ez a hozzáállás segíthet áttörni a falakat. A Nyugat-Európában lévő Orosz Házak ezért szakértői kerekasztalok, konferenciák sorát szervezik, intellektuális vitaklubokat indítanak. Nem egyszerű feladat, de ilyen atmoszférát kell teremteni a közeledéshez, egymás megértéséhez, elfogadásához és elfogadtatásához.

– A Roszszotrudnyicsesztvo feladata sokrétű. A szuverenitás, az identitás erősítésétől az orosz nyelv támogatásán, a külföldön élő oroszok védelmén át a történelmi igazság és a szellemi értékek melletti kiállásig terjed. Felállítható-e fontossági sorrend e kihívások között?

– Az egyik legfontosabb feladatunk a globális fejlődés elősegítése. Erre Oroszország rengeteget költ, és teszi ezt nemcsak orosz zászló alatt, hanem nemzetközi szervezetek keretei belül is. Az emberek erről nem nagyon tudnak, de Oroszország iskolákat, utakat épít a számukra, múzeumokat újít fel stb. Ezt a tevékenységet a külügyminisztérium koor­dinálásával igyekszünk szervezettebbé, ezáltal hatékonyabbá tenni. Kiemelt prioritás emellett az orosz nyelv terjesztése, globális pozícióinak az erősítése. Méghozzá más orosz minisztériumokkal összefogva úgy, hogy az orosz nyelv tanulásának a gyakorlatban, az oktatásban, az üzleti életben is hasznát vegyék. De ugyanebből a megfontolásból Oroszország a jövő évben 23 ezer, 2023-ban pedig már 30 ezer ösztöndíjas helyet biztosít az egyetemein, főiskoláin. Már csak azért is, mert a prioritások között elsődleges helyet foglal el a fiatalok elérése.

– Az ösztöndíjak fontosak, de Oroszország nem tervez egyetemet nyitni külföldön? Magyarországon például van német, amerikai és lesz kínai egyetem is.

– A szomszédos országokban vannak az orosz egyetemeknek, főiskoláknak kihelyezett tagozatai. Közben már folyik a gondolkodás arról, hogy egyetemet nyissunk Afrikában. Ám mivel a verseny az oktatás területén is erősödik, nem külföldi tagozatokat akarunk létrehozni, hanem az orosz egyetemek tudását, tapasztalatát egyesítő, integráló intézményt.

– Európában nem akarnak versenybe szállni e téren másokkal? De általában véve, melyek geográfiai értelemben a prioritások? Földrajzi tekintetben van-e a világnak olyan régiója, amelyre jobban szeretnének koncentrálni?

– Mindenekelőtt az úgynevezett közelkülföld, hiszen az orosz nyelv, a közös múlt ebben a kiterjedt régióban eleve összeköt bennünket. Fontos terület Afrika, ahol az egykori gyarmattartók fokozatosan teret veszítenek, a befolyását erőteljesen megnövelő Kínába pedig kezdenek belefáradni. Oroszország számára ez a helyzet lehetőségeket nyit, és ennek kiaknázásában sokat segíthet, hogy rengeteg afrikai tanult egykor a Szovjetunióban és tanul ma is Oroszországban. Ha Európáról beszélünk, itt geográfiai értelemben az elsődleges a Balkán, amellyel történelmi, kulturális szálak fűznek bennünket össze.

– Nyugat-Európa hol van ebben a sorban?

– Jó helyen, hiszen erősíteni kell a párbeszédet, és az itt élő nagyszámú orosz és orosz ajkú közösségek is komoly fel­adatot rónak ránk. Árulkodó adat, hogy a Roszszotrudnyicsesztvo a legtöbb Orosz Házat Európában működteti, és jelentős összeget költ rájuk.

– Az új nemzetbiztonsági stratégia hangsúlyosan kezeli az ország népei, az orosz kultúra spirituális és erkölcsi értékeinek, történelmének védelmét. A stratégia a nyugatosodást mint nemzetbiztonsági kockázatot említi, ez pedig beleillik abba a képbe, hogy Moszkva immár fenyegetést lát az egykoron partnernek tekintett államok, a Nyugat tevékenységében. Ez a befelé fordulás nem a geopolitikai ellenfelek forgatókönyvét erősíti, amely egyre inkább elszigetelné Oroszországot? Nem tart attól, hogy ez a szembenállás nem kívánt mederbe tereli az orosz politikát?

– Szó sincs befelé fordulásról. Sokkal inkább arról, hogy kiállunk azon hagyományos értékek mellett, amelyeket egyébként az emberek többsége is magáénak vall. Ha úgy tetszik, ébresztőt fújunk, és felhívjuk a világ figyelmét arra, hogy a család, a hit, a szeretet ma is olyan alapvető értékek, amelyek nem vesztették el a jelentőségüket. Az említett veszély pedig ideológiai. Lehet örülni a nem hagyományos kapcsolatok terjedésének, de akkor azért tudomásul kell venni, hogy ez a születések számának visszaeséséhez vezet. Oroszországban pedig a demográfia alakulása nemzetbiztonsági kérdés is. Az sem engedhető meg, hogy a szexuális kisebbségek jogainak védelme mögé bújva ezeket az „értékeket” rákényszerítsék a többségre. A demokrácia ugyanis nem sértheti a többség érdekeit! Erről és a történelem meghamisításáról van szó, amikor nemzetbiztonsági stratégia nemzetbiztonsági kockázatként emlegeti a „nyugatosodást”.