Fotó: MTI/AP/Szidikulla Hán
Füst száll a magasba a radikális iszlamista tálib harcosok és a kormányerõk összecsapása nyomán a délnyugat-afganisztáni Kandahár városban 2021. augusztus 12-én.
Hirdetés

Szajíd Mohammad Daud Naszíri szerint a tartományi székhelyen, Nili városában mindössze két puskalövés dördült el, mielőtt a tartományi kormányzat helyi létesítményei megadták volna magukat a felkelőknek.

Nem sokkal korábban jelentették be, hogy Mazar-i-Sarifot, Észak-Afganisztán legjelentősebb városát, Balh tartomány székhelyét is elfoglalták a tálibok. Értesülések szerint a tartományban tálibellenes harcot folytató két szövetséges hadúr, Abdul Rasid Dosztum volt afgán alelnök és Atta Mohammad Núr, Balh tartomány volt kormányzója élve el tudott menekülni Mazar-i-Sarifból.

„Sajnálatos módon egy kiterjedt, jól szervezett és gyáva összeesküvés következtében a kormányzati létesítményeket és a kormányerők felszerelését is átjátszották a tálibok kezére” – írta mikroblogján Núr. Tartományi tisztségviselők szerint a várost a tálibok érdemi harc nélkül vették be.

Hírügynökségek szerint Núr és Dosztum menekülése nemcsak a központi kormány, hanem a regionális hatalmi bázissal bíró hadurak kudarcát is mutatja.

Korábban írtuk

Az amerikai légierő időközben látszólag hasztalan légicsapásokkal próbálta feltartóztatni az előre törő tálibokat. A repüléseket nyomon követő portálok szerint B-52-es típusú hadászati bombázók és más amerikai harci repülőgépek is bevetésen voltak szombaton az afgán légtérben.

A tálibok gyors térnyerése miatt Joe Biden amerikai elnök szombat este bejelentette, hogy a tervezett háromezerhez képest nagyjából ötezer főre növelik az afgán földön lévő amerikai állampolgárok és az amerikai hadseregnek dolgozó és a tálibok megtorlásától tartó afgánok kimenekítésére küldött katonai kontingens létszámát. Biden egyben figyelmeztette a tálibokat, hogy ne akadályozzák a műveletet, mert különben gyors és erőteljes választ fognak adni az ilyen próbálkozásokra.

Az amerikai elnök mindemellett védelmébe vette az amerikai csapatok augusztus végéig történő kivonását. Mint mondta, ő már a negyedik elnök, aki felelősséget visel az afganisztáni katonai misszióért, és nem akarja ezt a feladatot továbbadni utódjának. „további egy vagy öt év amerikai katonai jelenlét nem lett volna különbség, ha az afgán hadsereg nem tudja, vagy nem képes megvédenie a saját földjét” – hangsúlyozta Biden.

Mindazonáltal Antony Blinken amerikai külügyminiszter szombaton Asraf Gáni afgán elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében „az erőszak csökkentését szolgáló diplomáciai és politikai erőfeszítéseket vitatta meg” a washingtoni külügyi tárca tájékoztatása szerint.

A kabuli kormányzat bő egy hét alatt kiszorult a tartományok többségéből. Szombaton a tálibok Kunár és Paktia tartomány székhelyét is elfoglalták, így már 22 tartományi székhely van a kezükön Afganisztán 34 tartományából. Jelenleg az ország területének több mint kétharmadát ellenőrzik.