Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Mihail Klimentyev
Vlagyimir Putyin orosz (j) és Kaszim-Zsomart Tokajev kazahsztáni elnök kicseréli egy aláírt dokumentum példányait a moszkvai Kremlben tartott tárgyalásainak végén, 2022. november 28-án
Hirdetés

Zseldibaj a Facebook-oldalán azt írta, hogy a moszkvai orosz-kazah csúcson szó esett egy Oroszországból, Üzbegisztánból és Kazahsztánból álló „hármas gázunió” létrehozásáról, amelynek célja az orosz gáz Üzbegisztán és Kazahsztán területén keresztül történő szállításának koordinálása. A szóvivő szerint Putyin és Tokajev úgy vélekedett, hogy részletes tárgyalásokat kell kezdeni a három ország szakértőinek bevonásával, „hogy racionális megoldást találjanak erre a kérdésre, figyelembe véve az összes érdekelt fél érdekeit”.

Tokajev a Mihail Misusztyin orosz miniszterelnökkel folytatott hétfői megbeszélésén tett először nyilvánosan említést arról, hogy Putyin javasolta a háromoldalú gázunió létrehozását. A kazah államfő megígérte, hogy fel fogja hívni az üzbég elnököt, Savkat Mirzijojevet az ügyben. Hétfőn már Taskentben tartózkodott Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke, aki mások mellett Mirzijojevvel is találkozott, és a hét második felében oda készül Misusztyin is.

Kaszim-Zsomart Tokajev első külföldi útja Moszkvába vezetett, miután november 20-án újraválasztották egy újabb hétéves ciklusra. A vele folytatott megbeszélésen Putyin kijelentette, hogy Oroszország új piacokra összpontosítja exportját, a vendég pedig a maga részéről ígéretet tett arra, hogy megvédi az országa gazdaságába történő orosz befektetéseket. Ugyanakkor megjegyezte, hogy Oroszország és Kazahsztán között vannak kérdések a gázszférával kapcsolatban, de Asztana nem „dramatizálja” őket.

Dmitrij Peszkov, az Kreml szóvivője újságíróknak elmondta, hogy a Putyin által javasolt „hármas gázunió” projektje egy koordinációs mechanizmus létrehozását, valamint a gázfogyasztási és szállítási infrastruktúra fejlesztését foglalja magában mind a belső, mind a külföldi piacok számára.

„Amire Putyin elnök gondol, az egy koordinációs mechanizmus létrehozása az első szakaszban. Talán – ezt még meg kell vitatni – valamilyen jogi személyiséggel mind a három ország közötti együttműködés, mind a külpiaci infrastruktúra fejlesztése érdekében” – mondta.

Korábban írtuk

A szóvivő szerint a dinamikusan fejlődő Kazahsztánnak és Üzbegisztánnak egyre több gázra van szüksége, ráadásul mindkét ország, Oroszországhoz hasonlóan, külföldi piacokon kereskedik, ami „bizonyos szinkronizálást igényel”. Emlékeztetett rá, hogy Észak-Kazahsztánt hagyományosan orosz gázzal látják el, mert az alternatív vezetékek meghosszabbítása odáig drága, Oroszország pedig egy új gáztartományt épít ki Kelet-Szibériában, amihez „a cselekvés, a megbeszélés és a koordináció kombinációjára van szükség”. Hozzátette, hogy Moszkvának és Asztanának közös fejlesztési tervei vannak egyebek között az Eurázsiai Gazdasági Unió közös energiapiacainak keretein belül, míg Taskent „szintén közelről szemléli” az uniót.

Alekszandr Novak energiaügyekért felelős orosz miniszterelnök-helyettes egy orosz-kínai energetikai fórumon felhívta a figyelmet arra, hogy a három országnak a Szovjetunión belüli együttműködés óta közös gázszállítási rendszere van, és „nagy lehetőség nyílik számukra a kölcsönös együttműködés kiterjesztésére, beleértve a gázszállítást és -feldolgozást is”. Mint mondta, szó van más exportcélokról, köztük Kínába történő szállításokról is.

Üzbegisztán és Kazahsztán területén már a szovjet idők óta áthalad a Türkmenisztánból Oroszországba tartó Közép-Ázsia-Centrum gázvezetékrendszer. A fő gázvezetéknek két ága, valamint több elágazása van, a rendszer évi 40-50 milliárd köbméter gáz szállítására képes. Ezenkívül Oroszország és Üzbegisztán között működik a több mint 4500 kilométer hosszú Buhara-Ural gázvezeték, évi 8 milliárd köbméteres kapacitással.

A Gazprom és a KazTransGas (a későbbiekben: QazaqGaz) 2020-ban munkacsoportot hozott létre az oroszországi Barnaultól a kazahsztáni Uszty-Kamenogorszkig vezető, évi 2,3 milliárd köbméter tervezett kapacitású gázvezeték-projektre vonatkozóan. A QazaqGaz és a Gazprom idén júniusban megállapodást írt alá a Kazahsztánból származó gáz oroszországi feldolgozásának növeléséről. Ennek eredményeként az orenburgi finomítóban feldolgozott mennyiség évi 11 milliárd köbméterre nő.