Harminc éve kezdődött a romániai forradalom
Harminc éve, 1989. december 16-án Temesváron a helyi lakosok élőlánccal próbálták megakadályozni Tőkés László református lelkész kilakoltatását. Az élőláncból tüntetés lett, a katonaság a tömegbe lőtt. A megmozdulások átterjedtek egész Romániára, s forradalommá terebélyesedve elsöpörték a kommunista diktátor, Nicolae Ceausescu uralmát. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga.
A cipészinasból lett hivatásos forradalmár Ceausescu 1965-ben került a Román Kommunista Párt, majd két évvel később a román állam élére. Önállóságra törekvő, de az alapvető szovjet érdekeket tiszteletben tartó politikája kezdetben odahaza és Nyugaton is népszerűségnek örvendett: Románia 1968-ban nem vett részt a „prágai tavasz” leverésében, 1984-ben elküldte versenyzőit a keleti tömb többi országa által bojkottált Los Angeles-i olimpiára.
A Conducator (Vezér) alakját idővel elképesztő személyi kultusz övezte, a nép azonban gyűlölte. A „Kárpátok géniusza” a kulcspozíciókba rokonait helyezte: felesége, Elena lett a „kettes számú vezető”, Nicu fia bekerült a legszűkebb pártvezetésbe, a hadsereget és a rettegett titkosrendőrséget, a Securitatét fivérei irányították. A lakosság számára azonban egyre fokozódó elnyomást és megfélemlítést jelentett mindaz, amit a hivatalos sajtóban „új aranykorként” magasztaltak. Ceausescu a nyugati hiteleket szükségtelen és idejétmúlt beruházásokra költötte, az olajválság után egyre nehezebb helyzetbe került az ország. A diktátor a nyolcvanas évek elején úgy döntött, hogy a teljes államadósságot törleszti, ám az egyszerű románok súlyos árat fizettek ezért: életszínvonaluk meredeken zuhant, éheztek és fáztak, bevezették a jegyrendszert. A nacionalista érzelmek felkorbácsolásával próbált népszerűséget szerezni, miközben megalomán építkezéseivel átformálta Bukarest arculatát. 1988-ban megindította világszerte felháborodást kiváltó település-szisztematizálási, azaz falurombolási programját, melynek első szakasza a többségében magyar lakta falvak felszámolását jelentette.
Az elnyomás, a nyomor és a nepotizmus miatt egyre nőtt az elégedetlenség, a nyolcvanas évek végére, a szovjet glasznoszty kezdete után Románia már a szocialista táborban is elszigetelődött. A feszültségek sztrájkokban, megmozdulásokban törtek felszínre, de ezeket – mint az 1987. november 15-i brassói munkásfelkelést – kegyetlenül leverték.
A forradalom szikrája 1989. december 16-án Temesváron pattant ki, ahol több százan élőlánccal próbálták megakadályozni a magyarság sérelmei, a falurombolás miatt szavát felemelő Tőkés László református lelkész kilakoltatását. Amikor erre éjfél után mégis sor került, tüntetés kezdődött, a tömeg behatolt a megyei tanács épületébe, kidobálták és tűzre vetették a diktátor képeit. A karhatalom fegyvert használt, a sortűznek számos halálos áldozata volt.
A megmozdulások egyre több városra terjedtek át, a román határt lezárták, a beutazásokat szüneteltették. Ceausescu december 18-án Teheránba utazott, s csak hazatérése után, 20-án értékelte tévébeszédben az eseményeket: szerinte reakciós körök és idegen titkosszolgálatok szervezésében huligán elemek provokáltak összeütközéseket.
A Conducator december 21-re nagygyűlést hívott össze Bukarest központjába, hogy ecsetelje a sokoldalúan fejlett román szocialista társadalom eredményeit, és béremelést ígérjen. Élete utolsó beszédét füttyszó zavarta meg, a tévéadás a tanácstalan elnök-pártfőtitkárt mutatta, majd egy időre meg is szakadt. A tömeg ellepte a bukaresti utcákat, antikommunista és Ceausescu-ellenes jelszavakat kiabált, Temesvárt és a szabadságot éltette, halálos áldozatokkal járó összeütközések robbantak ki a rendfenntartó erőkkel.
A fordulópont december 22-én következett be: miután Vasile Milea honvédelmi miniszter öngyilkosságot követett el (más feltételezések szerint Ceausescu parancsára meggyilkolták), a hadsereg a felkelők oldalára állt át. A televízióban 12 óra 18 perckor bejelentették a népi felkelés győzelmét. A hatalmat a Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (NMFT) vette át, amely bejelentette: megszűntek a párt és a kormány régi struktúrái, új, demokratikus Romániát építenek fel.
Ceausescu és felesége csak 22-én délben menekült el helikopterrel, de pilótájuk üzemzavarra hivatkozva leszállt, a házaspárt egy autó vette fel, majd Targoviste közelében elfogták őket. A harcok lanyhuló intenzitással, de még folytak, amikor december 25-én este a televízió bejelentette: az előző nap felállított rendkívüli katonai bíróság Nicolae és Elena Ceausescut bűnösnek találta népirtásban, az államhatalom aláásásában, közvagyon rombolásában és a népgazdaság lezüllesztésében. Mindezekért halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte őket, az ítéletet néhány órával később végrehajtották. A perről és a kivégzésről készült felvételeket másnap mutatták be, a fegyveres összecsapások ezt követően lényegében megszűntek. Az 1990. májusi választásokon a politikai párttá alakult Nemzeti Megmentési Front győzött, államfőnek a pártállami múlttal rendelkező Iliescut választották.
A forradalom halálos áldozatainak számát ezernél többre becsülik. Sokan vélik úgy, hogy a kommunistaellenes népfelkelést kihasználva az állampárt vezetőinek egy csoportja vette át a hatalmat. Az államfői tisztséget 1990 és 1996, majd 2000 és 2004 között betöltő, ma már nyolcvankilenc éves Iliescu pere egy hónapja kezdődött meg Bukarestben. A politikust emberiesség elleni bűncselekményekkel, 862 ember halálát és 2150 ember sebesülését okozó katonai diverzió megszervezésével vádolják. Az ügyészek szerint Ceausescu december 22-i elmenekülése után az Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front Tanácsa hatalmának legitimálása érdekében rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket, a forradalom áldozatainak többsége ekkor vesztette életét.