Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A Kantar CZ közvélemény-kutató ügynökség március végén készítette a felmérést. A március közepén készített hasonló felmérésben a cseh kormány intézkedéseivel a megkérdezettek hatvan százaléka értett egyet.

Az elmúlt két hét alatt ugyanakkor lényegesen – 31 százalékról 16 százalékra – csökkent azok aránya, akik túlságosan mérsékeltnek tartják a kormány intézkedéseit.

Mérsékelten – 5 százalékról 8 százalékra – emelkedett viszont azok aránya, akik feleslegesen szigorúnak tartják az intézkedéseket.

A járvány terjedésének megakadályozására bevezetett intézkedések közül a lakosságot továbbra is leginkább a köztéri mozgás és az utazás korlátozása zavarja, a második helyen pedig a boltok nagy részének a bezárása. Mérsékelten nőtt azok aránya is, akiket zavar a kulturális- és sporttevékenységek szüneteltetése. A negyedik és az ötödik helyen a vendéglők és az iskolák bazárása van. Ez utóbbi két intézkedés csak a lakosság kisebbik részének okoz gondot. A szülők többsége azt állította, hogy gyermekeik távúton is majdnem ugyanannyit tanulnak naponta, mintha iskolába járnának.

Az intézkedésekről, elsősorban korlátozásokról döntő állami vezetők közül Roman Prymula egészégügyi miniszterhelyettes, az úgynevezett intelligens karantént bevezető munkacsoport vezetője élvezi a legnagyobb bizalmat. Prymulában a megkérdezettek 37 százaléka bízik, őt 28 százalékos bizalommal Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke követi. A harmadik Andrej Babis kormányfő 19 százalékkal, míg a negyedik helyet Adam Vojtech egészségügyi miniszter foglalja el, aki iránt az emberek 10 százaléka van bizalommal.

Vasárnap reggelre Csehországban 62-re emlekedett a járvány következtében elhunytak száma, ami hattal több, mint egy nappal korábban. A gyógyultak száma ugyanakkor 78-ra – olvasható az egészségügyi minisztérium honlapján megjelent legfrisebb statisztikában.

A fertőzöttek száma 4475, azaz 281-el több, mint szombat reggel. A növekedés alacsonyabb, mint pénteken. Szombaton is több mint hatezer laboratóriumi tesztet végeztek el, az összes tesztek száma 80 304-re emelkedett.

Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerint a cél az, hogy a napi tesztek száma tízezerre emelkedjen.