Fotó: MTI/Faludi Imre, illusztráció

Ma hatályba lépett a Párizsi Megállapodás, amely azt a célkitűzést erősítette meg, hogy a Föld légkörének felmelegedését a kötelezettséget vállaló 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen.

A megállapodást a klímaváltozás elleni nemzetközi összefogás eredményeként 2015. december 12-én fogadták el.  A 1,5 fok megemlítése a megállapodásban a tengerszint emelkedésével létükben fenyegetett szigetállamok kérése volt, amit több mint száz ország, köztük az Európai Unió tagállamai, valamint az Egyesült Államok is támogatott.

A megállapodás egyik kulcseleme a finanszírozás, amely minden országot részvételre ösztönöz, többek között a magánforrások minél szélesebb körű bevonásával. Az aláíró országok ötévente értékelik intézkedéseik eredményét.

Magyarország az Európai Unió hat másik tagállamával együtt – Ausztria, Franciaország, Málta, Németország, Portugália és Szlovákia – október 5-én ratifikálta a megállapodást, miután előző nap az Európai Parlament és az Európai Tanács is megtette ezt. A hatályba lépés feltétele volt, hogy ratifikálja legalább 55 ország, amelyek együttesen a globális felmelegedésért felelős gázok 55 százalékát bocsátják ki.

Számos ország, köztük a világ két legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója – Kína és az Egyesült Államok – ratifikálta a klímamegállapodást. Az EU és hat tagállamának csatlakozása után immár 72 ország lett részese az egyezménynek, amelyek a globális kibocsátások 56,725 százalékáért felelnek.

A 2020-ig kidolgozandó részletszabályok további hatékony eszközöket sorakoztathatnak fel a

klímaváltozás ellen, meghatározva a globális fellépés irányát a következő évtizedekre.

MTI