Hatályon kívül helyezte vasárnapi rendkívüli ülésén a Sorin Grindeanu vezette román szociálliberális kormány korábbi sürgősségi rendeletét, amellyel a büntető törvénykönyvet (Btk.) és perrendtartást módosította, miután Romániában napok óta százezrek tüntettek a korrupció büntethetőségének enyhítése ellen.

A kormány újabb sürgősségi rendeletben hatálytalanította korábbi vitatott intézkedését, amely néhány órán belül a közlönyben is megjelent és így azonnal hatályba lépett. Az új rendelet eltörölt minden olyan Btk.-módosítást, amely február 11-én lépett volna hatályba, átmentette viszont a régi rendelet néhány olyan rendelkezését, amely a büntető perrendtartást módosította. Ez utóbbiak közül viszont kikerült az új rendeletből az a kedden bevezetett – a gyanúsítottak és ügyészség közti vádalkuk gyakorlatát korlátozó – intézkedés, amely szerint csak fél évnél nem régebbi bűncselekményről lehet feljelentést tenni a vádhatóságnál.

A kabinet vasárnap feloldotta a január 31-i kormányülés és a Ciolos-kormány tavaly május 18-i ülésének jegyzőkönyvének titkosítását is: mindkét kormányülésen sürgősségi rendelettel módosították a Btk.-t.

A szociálliberális kormánykoalíció több ízben hivatkozott arra, hogy a korábbi szakértői kormány is sürgősségi rendelettel módosította a Btk.-t, illetve a büntető perrendtartást és akkor senki sem vonult utcára tiltakozni. Mindkét kormány arra hivatkozott, hogy Btk. és a büntető perrendtartás egyes rendelkezéseit alkotmánybírósági döntések hatálytalanították, és ezeket a taláros testület döntésének megfelelően kell kijavítani.

A szakértői kormány sürgősségi rendelete nem érintette a korrupciós cselekmények büntethetőségét: 2016-ban a kiskorúak elleni, illetve szexuális bűncselekményekre, a pénzhamisításra és az ivóvíz megfertőzésére vonatkozó Btk.-cikkelyeket módosította a Ciolos-kabinet.

A Grindeanu-kormány kedden elfogadott sürgősségi rendelete egyebek mellett a hivatali visszaélésre, hanyag kezelésre, érdekellentétre vonatkozó cikkelyeknél enyhített a Btk. szigorán. A kormány azt követően fogadott el a kormányülés eredetileg közzétett napirendjén nem szereplő sürgősségi rendeletet a büntetőjog módosításáról, hogy az azt megelőző két hétben szinte naponta ezrek, tízezrek tüntettek a kormány közkegyelmi, és Btk.-módosítási tervei ellen, amelyeket a demonstrálók a korrupt politikusoknak dobott mentőövként értelmeztek.

A vasárnapi rendkívüli kormányülésről kiadott közlemény szerint Sorin Grindeanu miniszterelnök felkérte az igazságügyi minisztériumot, hogy sürgősen kezdeményezzen közvitát valamennyi politikai párt és a civil társadalom bevonásával a Btk. és a büntető perrendtartás módosítása ügyében, hogy a büntetőjogot egy szabályos parlamenti eljárás keretében az alkotmánybírósági döntésekhez, az európai irányelvekhez igazítsák.

Bár előző napi sajtótájékoztatóján Grindeanu azt mondta, Florin Iordache igazságügyi miniszternek vállalnia kell a felelősséget, amiért „nem sikerült jól elmagyarázni a kormány szándékait, és ez szerinte sok félreértéshez, félremagyarázáshoz vezetett”, a vasárnapi kormányülésről kiadott közleményből nem derül ki, hogy született-e valamilyen döntés Iordache miniszteri mandátumát illetően.

MTI