Hirdetés

Az ülést a PNL mellett a teljes jobboldal, a kisebbségi képviselők és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is bojkottálta. A legnagyobb frakcióval rendelkező PSD-nek a papírforma szerint – két másik baloldali párttal együtt – elegendő törvényhozója lenne a kormánybuktatáshoz, de több törvényhozójuk is hiányzott.

A parlament együttes ülése a törvényhozók több mint felének – legalább 233 képviselőnek és szenátornak – részvétele esetén határozatképes. Hétfőn mindössze 226-an voltak jelen.

Korábban írtuk