Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a brit lap levelezési rovatában megjelent válaszában leszögezi: jóllehet a szerző aggályainak ad hangot a magyarországi médiaszabadsággal kapcsolatban, ő a cikkről először éppen a magyar sajtóban olvasott.

Kovács Zoltán szerint Magyarországon a keményen kritikus hírportáloknak van nagyobb olvasótáboruk, és ezek dominálnak azokon a tévécsatornákon is, amelyekből a magyarok hozzávetőleg 71 százaléka tájékozódik.

Az államtitkár felidézi, hogy Timothy Garton Ash szerint a kormánypártok „gyakorlatilag lerombolták a bíróságok függetlenségét”. A magyarországi bírósági reformokat azonban alaposan áttekintette az Európai Unió és a Velencei Bizottság, és minden kérdéses ügyre megoldás született – áll Kovács Zoltán válaszában.

Hozzáteszi, hogy Garton Ash ideológiai meggyőződéseit tények cáfolják. Az államtitkár ezek között említi, hogy a választási részvétel Magyarországon nem csökken, hanem növekszik, 2010 óta a házasságok száma is emelkedik, miközben a válásoké csökken, az abortuszok száma pedig csaknem harmadával csökkent.

Kovács Zoltán hangsúlyozza azt is, hogy a születési ráta emelkedik, a nők foglalkoztatottsági rátája soha nem volt olyan magas, mint most, a magyar hazai össztermék (GDP) 5 százalékot meghaladó növekedési üteme az EU élvonalában jár.

A munkanélküliség történelmi mélységekre süllyedt, a kamatok továbbra is alacsonyak, a reálbérek növekszenek, és a 2008-as pénzügyi válság után távozott magyarok ma már sokkal nagyobb számban térnek haza – áll Kovács Zoltán válaszlevelében.