A vörös kategóriás országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve az Egyesült Királyságban letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhatnak be Angliába, de érkezésük után nekik is a brit kormány által kijelölt, őrzött szállodák valamelyikében tíz napra karanténba kell vonulniuk.

Hirdetés

E szállodai karantén fejenkénti költsége felnőttek esetében 2285 font (csaknem egymillió forint), és ezt az utasoknak kell fizetniük.

Hétfőtől azonban – a brit közlekedési minisztérium minapi előzetes bejelentésének megfelelően – egyszerre 47 ország lekerült a vörös listáról, amelyen így csak Kolumbia, a Dominikai Köztársaság, Ecuador, Haiti, Panama, Peru és Venezuela maradt.

A vörös listáról lekerült országok között van mások mellett Afganisztán, Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Mexikó, Kuba, Georgia, Indonézia, Montenegró, Dél-Afrika és Thaiföld.

Korábban írtuk

A brit kormány ugyancsak hétfőtől 37 újabb ország oltási programját ismeri el. Ez azt jelenti, hogy azoknak az utazóknak, akik ezekben az országokban megkapták a koronavírus elleni oltás teljes dózisát, csak angliai érkezésük után kell koronavírus-tesztet elvégeztetniük, indulásuk előtt nem.

E 37 ország és terület közé tartozik Brazília, India, Pakisztán, Hongkong, Dél-Afrika és Törökország.

A brit kormány egymás után oldja fel a nemzetközi utazásra a koronavírus-járvány megfékezésének céljával korábban elrendelt szigorú korlátozásokat.

A londoni külügyminisztérium a múlt héten 32 országot levett azoknak a célállomásoknak a listájáról, amelyek felkeresését – egészen kivételes és elengedhetetlen indokoktól eltekintve – addig semmilyen céllal nem javasolta.

Múlt hétfőn megszűnt a brit kormány által a külföldi országokra májusban érvénybe léptetett zöld és sárga járványkockázati besorolás is – az utóbbiba tartozott Magyarország -, és csak a vörös kategória maradt meg.

Ugyancsak múlt hétfő óta nem kell koronavírus-tesztet elvégeztetniük az angliai beutazás előtt azoknak, akik a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát megkapták, és az érkezésük előtti tíz napban nem jártak vörös kategóriás országokban.

Mindez azokra vonatkozik, akik az angliai érkezés előtt legalább 14 nappal az Oxford/AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech- vagy a Moderna-vakcinából, illetve ezek bármilyen kombinációjából kapták meg mindkét adagot, vagy az egykomponensű Janssen-oltóanyagból részesültek.

Október végétől a nemzetközileg elismert vakcinákkal teljesen beoltott, nem vörös kategóriás országokból Angliába utazók számára megszűnik az angliai érkezés utáni második napon elvégzendő, kijelölt laboratóriumokba visszaküldendő PCR-teszt kötelme is, és ehelyett a jóval olcsóbb, néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is elégséges lesz.