Legfrissebb értesülések szerint a halottak száma hétre nőtt. Az ABC és CNN hírtelevíziók a helyi rendőrségre hivatkozva kedden este közölték, hogy a kórházba szállított sérültek egyike belehalt sebesüléseibe.

Hirdetés

A rendőrség tájékoztatása szerint a gyilkos több mint 70 lövedéket lőtt ki a tömegre egy épület tetejéről. A feltételezett elkövető a hétfőn őrizetbe vett, 21 éves Robert E. Crimo, aki a merénylet idején női ruhát viselt, hogy tette után el tudjon vegyülni a tömegben, és minél gyorsabban elmenekülhessen. Önként feladta magát – közölte egy rendőrségi szóvivő.

A hatóságok egyelőre nem tudják, mi volt a feltételezett elkövető indítéka, és még az sem világos, milyen büntetőjogi tényállás alapján emelnek vádat Crimóval szemben.

A lövöldözés Chicago egyik tóparti elővárosában történt, ahol a körülbelül 30 ezres lakosság közel 90 százaléka fehérbőrű, mintegy harmada pedig zsidó.

Korábban írtuk

Az elkövető Awake the Rapper (Ébreszd fel a rappert!) művésznéven szerény népszerűségnek örvendett a közösségi hálón. A 21 éves munkanélküli férfi dalainak klipjeiben, amelyet néhány ezren láttak a YouTube videomegosztó portálon, már látható volt a jellemét átitató erőszak. Az egyik – azóta már elérhetetlen – felvételen egy férfi puskával vesz célba embereket, majd egy vértócsában hever, miután a történet szerint a rendőrség lelőtte.

Highland Park polgármestere elmondta, hogy kiscserkészként ismerte meg a férfit. „Csak egy kisfiú volt” – mondta Nancy Rotering az NBC televíziónak, majd hozzátette: „Mi történt? Hogyan kaphat valaki ilyen dührohamot, hogy családi körben pihenő ártatlan emberekre támadjon?”

Mindeközben Ferenc pápa kedden gyásztáviratban fejezte ki részvétét Blase Cupich bíboros, chicagói érseknek, és ebben biztosította az egyházi vezetőt afelől, hogy imádkozni fog a merényletben elhunytak lelki üdvéért és a sebesültek gyógyulásáért, valamint hogy az érintett családtagok mielőbb vigasztalódást találjanak.