Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Donald Trump amerikai elnök kedden heves vitába keveredett Chuck Schumerrel, a szenátus és Nancy Pelosival, a képviselőház demokrata frakciójának vezetőjével az amerikai-mexikói határon építendő fal ügyében. 

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A Fehér Házban tartott megbeszélésen a demokrata párti vezetők közölték: a kormányzat működéséhez szükséges költségvetést a demokraták csak úgy szavazzák meg, ha nem foglalja magában az amerikai-mexikói határra tervezett fal költségvetését. Donald Trump erre – a sajtótudósítások szerint éles hangon – közölte: „ha ilyen vagy olyan módon, a törvényhozás vagy a hadsereg révén, vagy bármi más módon nem kapjuk meg, amit akarunk, akkor bezárom a kormányzati hivatalokat”. Majd hozzátette: „büszke” is lesz erre. 

„Büszke vagyok rá, Chuck, hogy a határbiztonság érdekében felfüggesztem a kormányzat működését, magamra vállalom ennek ódiumát” – fogalmazott Trump Chuck Schumerhez fordulva. A határbiztonságra, illetve az illegális bevándorlásra utalva hozzátette még, hogy az amerikaiak nem akarnak bűnözőket látni, nem akarnak olyanokat, akik csomó problémával küszködve jönnek, és nem akarják az ország kábítószerrel való elárasztását sem. 

A megbeszélésen jelen volt Mike Pence alelnök, aki azonban nem szólt hozzá az eleinte tévékamerák jelenlétében zajló vitához.

A kongresszusnak december 21-ig kell megszavaznia a kormányzati működéshez szükséges költségvetést, és ehhez szükség van a demokrata párti törvényhozók voksaira is. Ha azonban nem sikerül az ügyben megállapodni, akkor a szövetségi kormányzat hivatalainak legalább egynegyede – pénz hiányában – azonnal leáll.

Donald Trump ötmilliárd dollárt kért a kongresszustól a határ biztonságának erősítésére, a demokraták azonban maximum csupán 1,3 milliárd dollár megszavazására hajlandóak. Ezt Schumer és Pelosi a keddi egyeztetésen meg is erősítette. 

A viharos egyeztetés után Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője közleményt adott ki, amelyben „konstruktív párbeszédnek” minősítette a tárgyalásokat és hangsúlyozta, hogy az elnök „hálás” azért, hogy a televíziós kamerák rögzítették, ahogyan küzdött a határvédelemért. 

Schumer újságíróknak nyilatkozva „haragos kitöréssel” vádolta meg az elnököt, Pelosi pedig Donald Trump figyelmébe ajánlotta a bibliai Salamon király példáját, aki Istentől kért bölcsességet a döntéséhez. 

Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője azt mondta riportereknek, hogy ő változatlanul lát lehetőséget a vita megoldására.