Fotó: shutterstock.com (archív)
Hirdetés

A The Circus című műsorban Clinton azt hangoztatta: az őszi választások eredménye kicsiny Trump-előnyt hozhat, de Bidennek semmilyen körülmények között nem szabad ezt elismernie, mert a levélszavazás miatt az eredmények pontos megállapítása „el fog húzódni”.

Clinton hozzáfűzte: abban hisz, hogy a végén Joe Biden nyeri az elnökválasztást, legalábbis abban az esetben, ha a demokraták „annyira összpontosítják erejüket és fáradhatatlanok, mint a másik oldal”.

A volt elnökjelölt úgy vélte, hogy a republikánusoknak „több forgatókönyvük van”. Az egyik szerinte az, hogy „összezavarják a levélben küldött voksokat, mert így azt remélik, hogy előnyre tesznek szert az elektori testületben a választás napján”.

Clinton leszögezte: a demokratáknak erőteljes jogi háttérre lesz szükségük, de tudomása szerint a Biden-kampány már dolgozik is ezen.

Korábban írtuk

Joe Biden kampánya nemrégiben azt jelentette be, hogy eddig mintegy 600 jogászt szerződtettek a választási eredmények „felügyeletére”.

A Biden-kampány szóvivője újságírói megkeresésre sem kívánta kommentálni Clinton szavait.

A levélszavazás megosztja az amerikai politikai és közéletet. A demokrata politikusok a koronavírus-járványra hivatkozva ezt szorgalmazzák, míg Donald Trump amerikai elnök és a republikánusok többsége azt hangsúlyozza, hogy a levélszavazás csalásokra ad alkalmat. Trump a republikánusok elnökjelölt-állító konvenciójának első napján, hétfőn, úgy fogalmazott a Charlotte városában mondott beszédében, hogy a demokraták „a Covidot használják fel a választások ellopására”. Mint fogalmazott: „a Covidot használják fel arra, hogy elcsalják az amerikai néptől, mindenkitől, a tisztességes és szabad választásokat. Ezt nem tehetjük meg”.