Az első vitára 2004 szeptemberének utolsó napján került sor. A jelöltek röviden érintették az észak-koreai nukleáris fegyverek veszélyének kérdését, ám a legfontosabb téma mégis az Irakkal kapcsolatos állásfoglalás volt. A beszélgetés akkor vált igazán izgalmassá, amikor a műsorvezető, Jim Lehrer a szeptember 11-eihez hasonló terrortámadások megelőzéséről kezdte faggatni a jelölteket. George W. Bush ekkor a Kerry-kampányt átitató folyamatos kritikákra így reagált: „A világ vezetői soha nem állnak majd olyan mellé, aki csak azt mondogatja: ez egy rossz háború, rossz időben és rossz helyen”. Míg kihívója a nemzetközi támogatás hiányát hangoztatta, addig Bush szerint „az al-Kaida ismert vezetőinek 75 százalékát már elfogtuk. A többiek pedig tisztában vannak vele, hogy a nyomukban vagyunk”.

Ez a néhány mondat már mutatja a két jelöltnek az iraki háborúval kapcsolatos hozzáállását. Ne feledjük, hogy a szeptember 11-i tragédia hatalmas, váratlan és sokkszerű megrázkódtatást jelentett a választásokat eldöntő amerikaiak többségének. Ők akkor elvárták a kormánytól, hogy a lehető leghatározottabban lépjen fel az elkövetők felderítése és megbüntetése érdekében. Az ezt követő, egyre hosszabbra nyúló hónapokban aztán hiába követett el komoly hibákat is a Bush-adminisztráció; John Kerry megnyilatkozásait sokan egyszerűen nemzetellenesnek tartották.

Bár a CNN, az USA Today és a Gallup közös, 615 választó véleménye iránt érdeklődő felmérése szerint a vitában Kerry volt a jobb, a részletesebb kérdésekre adott válaszokból kiderült: Bush megnyilvánulásait „hitelesebbnek, szerethetőbbnek és keményebbnek” tartották.

A második vitáig valamivel több mint egy hét telt el. Az iraki háborúval kapcsolatban ismét verbális adok-kapok alakult ki, ám míg Kerry továbbra is csak általánosságban beszélt a hibák helyrehozásának lehetséges módszereiről, s újra azzal vádolta az elnököt, hogy nemzetközi támogatás nélkül indította el a háborút, addig Bush legtöbbször sikeresen verte vissza a támadásokat. Kerry már szinte egy sértett kisfiúhoz hasonlított, amikor kifakadt: „Ma a világ veszélyesebb hely amiatt, hogy az elnök nem megfelelő döntéseket hozott. Erre mit tesz? Engem támad. Azt akarja, hogy önök elhiggyék: nem lehet belőlem elnök”.

Bush az első vitához képest ugyanis változtatott a taktikáján; míg akkori megszólalásait többen túlzottan is mérsékeltnek, már-már bizonytalannak vélték, addig most válaszait gyakran egy-egy Kerryt támadó megjegyzéssel kezdte.

A vita további részében szóba kerültek még egészségügyi, környezetvédelmi és adókkal kapcsolatos kérdések, s míg Bush először volt hajlandó elismerni, hogy elnöksége alatt igenis követett el hibákat (elsősorban személyi kérdéseket illetően), kitartott amellett, hogy Irak megtámadása helyes lépés volt. A vita utáni felmérések szerint bár a jelöltek továbbra is nagyjából fej-fej mellett haladtak, s a megkérdezett nézők körülbelül fele-fele arányban foglaltak állást a két jelöltnek a gazdasági kérdésekkel kapcsolatos elképzelései mellett, ám Bush újabb pontokat szerzett abban a kérdésben, kettejük közül ki alkalmasabb az iraki és a terrorizmussal kapcsolatos problémák megoldására.

Az Arizonában található Tempe városában tartott harmadik, s egyben utolsó vitára október 13-án került sor. Ekkor Bush már azzal vádolta kihívóját, hogy nem tesz mást, mint panaszkodik, s nem áll elő konkrétumokkal; talán ezért is adódhatott elő az a helyzet, hogy ezen a vitán sokkal gyakrabban repkedtek számok – a választók csak kis része számára követhető módon. A gazdasági kérdéseket feszegető vita után 511 válaszadó 53 százaléka gondolta Kerryt, míg csupán 39 százaléka a hivatalban lévő elnököt jobbnak. A két jelölt kampánytanácsadói, Karen Hughes, illetve Mary Beth Cahill mindketten úgy vélték, az ellenfél tűnt bizonytalanabbnak.

Sokatmondók annak az 52 éves floridai férfinak a gondolatai, akit a CNN kérdezett meg a vita után, s aki azt állította: „Nagyon aggaszt a gazdaság helyzete, ezért komoly hatást tett rám az, amit Kerry mondott. Azt azonban nem tudom, ez csupán a politikai retorika része vagy valóban képes is lenne valamit tenni. Még nem döntöttem és lehet, hogy ez addig nem is változik, míg be nem lépek a szavazófülkébe”.

Hogy ő végül hogyan döntött, nem tudjuk. Az azonban talán ebből a rövid összefoglalóból is látszik, hogy George W. Bush újraválasztásában hatalmas szerepe volt annak, hogy a hangsúlyt elsősorban olyan kérdésekre helyezte, amelyek az egész társadalmat érintették, s ezekkel kapcsolatban konzekvensen kiállt elképzelései mellett – nem csupán Európa, de a liberális többségű amerikai sajtó ellenében is. S ha ez itthon nem is tetszik, ne saját szemszögünkből nézzük, hanem tekintsük azt: Bush az amerikaiak elnöke. A bevezetőben említett kulturális különbségek ellenére pedig meglehet, hogy ez a hozzáállás nem csak az Egyesült Államokban hozhat választási győzelmet.