Hirdetés

Az Eredivisie összecsapásait korlátozott számban ugyan, de a szezonkezdet óta ismét látogathatják a nézők abban az esetben, ha betartják a járványügyi előírásokat, így a többi között tartózkodnak az énekléstől és a kiabálástól. „Maradjanak csendben, amikor ott ülnek. Nézzék a mérkőzést, ne kiabáljanak. Szerintem megoldható” – üzente a szurkolóknak Rutte, amikor arról kérdezték, mi a véleménye a drukkerek viselkedéséről.

A bajnokikon a fanatikusok közül többen is elhagyták a nekik kijelölt székeket, közösen énekeltek, így buzdítva kedvenceiket. „Nagy butaság, így nem fogjuk tudni kordában tartani a vírust” – tette hozzá a miniszterelnök az interjúban.

Hollandiában hétfőn először lépte át az új fertőzöttek száma a napi kétezret, ezzel egy hét alatt már ötödször dőlt meg a csúcs. Rutte három nappal korábban regionális korlátozó intézkedéseket jelentett be, így a többi között a bároknak és éttermeknek korán be kell zárniuk, és egy bizonyos létszámnál nem fogadhatnak több vendéget. A miniszterelnök a hírek szerint azt is kilátásba helyezte, hogy ismét zárt kapusak lesznek a labdarúgó-bajnokság mérkőzései, amennyiben a szurkolók képtelenek megfelelően viselkedni.

Jelenleg a stadionokba a maximális nézőszám mintegy negyedének megfelelő szurkolót engednek be, oda csak meghatározott időben mehetnek be, illetve ugyanígy hagyhatják csak el azt, elkerülve a nagyobb tömörülést. Mindez azt jelenti, hogy egyeseknek több mint egy órával a kezdő sípszó előtt el kell foglalniuk a helyeiket, míg mások egy órával a lefújás után hagyhatják csak el a létesítményt. Az Eredivisie-ből eddig két fordulót játszottak le.

Korábban írtuk