Az egészségügyi tárca szerint a döntést azt követően hozták meg, hogy egyeztettek a gyógyszerek mellékhatásait vizsgáló holland bizottsággal (Lareb) és az egészségügyi hatóságokkal.

Hirdetés

A Lareb pénteken közölte, hogy AstraZeneca-vakcinával beoltott öt személynél súlyos trombózis lépett fel alacsony vérlemezke számmal. Közülük egy nő elhunyt. A bizottság szerint a vérrögképződés az oltást követően 7-10 nappal lépett fel.

„Huszonöt és hatvanöt év közötti nőkről van szó. Három páciensnek kiterjedt tüdőembóliája volt. Egy elhunyt, egy másiknak pedig agyvérzése volt” – ismertette a Lareb. Hozzátette, hogy ezek a jelentések hasonlóak azokhoz, mint amelyek Európa más országaiban korábban láttak napvilágot

Az ANP holland hírügynökség szerint a hatósági döntés következtében mintegy tízezer oltási időpontot kellett törölni. Eddig Hollandiában mintegy 400 ezer embert oltottak be az AstraZeneca-vakcinával. A járvány kitörése óta 1,2 millió fertőzöttet azonosítottak Hollandiában, akik közül 16 500-an hunytak el a kórban.

Korábban írtuk

Németországban csütörtökön függesztették fel a 60 évesnél fiatalabbak immunizálását a szerrel.

A brit-svéd gyógyszeripari vállalat pénteken bejelentette, hogy hogy együtt fog működni a holland hatóságokkal az esetlegesen felmerülő kérdések megválaszolására.

„A brit és az uniós felügyeleti hatóságok, illetve az Egészségügyi Világszervezet is megállapította, hogy a vakcinánk használatából az emberek védelmére származó előnyök messze meghaladják a felnőtt életkori csoportokra jelentett kockázatokat” – mondta az AstraZeneca szóvivője. Emberek tízmilliói kapták meg oltóanyagunkat világszerte. A két kiterjedt klinikai vizsgálatból származó hatalmas adatmennyiség és a gyakorlati életben szerzett bizonyítékok mutatják hatékonyságát, aláhúzva a vakcina szerepét ebben az egészségügyi válságban„ – tette hozzá.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerdán közölte, hogy a vizsgálatok továbbra sem azonosítottak kockázati tényezőket sem életkorral, sem pedig a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek korábban jelzett nagyon ritka eseteivel kapcsolatban az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyaga esetében.