Fotó: shutterstock.com/Prehistorik
Hirdetés

A tárca közleménye szerint Xiomara Castro elnök elrendelte, hogy tájékoztassák Tajvant a diplomáciai kapcsolatok megszüntetéséről.

A CCTV kínai állami televízió arról számolt be vasárnap, hogy Honduras felvette a diplomáciai kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal, Csin Kang kínai és Eduardo Enrique Reina hondurasi külügyminiszter aláírta az erről szóló megállapodást Pekingben.

Joseph Wu tajvani külügyminiszter röviddel a bejelentés után arról beszélt, hogy a hondurasi kormánynak „mindig is illúziói” voltak Pekinggel kapcsolatban, Peking pedig folyamatosan „csábítgatta” őket. „A hondurasi kormány óriási összegű gazdasági segítséget kért, és összehasonlította a tajvani és a kínai árakat” – jegyezte meg Wu.

Segélyprogramokról sem a kínai, sem a hondurasi sajtóban nem tettek említést.

Xiomara Castro március 14-én jelentette be, hogy felveszi a hivatalos kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal, a lépés a 2022 januárjában hivatalba lépett államfő egyik kampányígérete volt. A külügyminiszter, aki nem sokkal később Kínába látogatott, hogy a diplomáciai viszony létesítéséről tárgyaljon Pekinggel, korábban azzal indokolta a váltást, hogy Tajvan nem tud több segélyt biztosítani Honduras számára, pedig az országnak hatalmas szüksége van rá. Honduras az egyik legszegényebb latin-amerikai ország, adósságállománya eléri a húszmilliárd dollárt. Tajvannak hatszázmillió dollárral tartozik.

Joseph Wu vasárnap közölte, azonnal leállítják a Hondurasszal eddig fenntartott együttműködési projekteket, és bezárják nagykövetségüket Tegucigalpában. A nagykövet visszahívását Tajvan már csütörtökön bejelentette.

Tajvan ma már csak 13 országgal tart fenn formálisan diplomáciai kapcsolatokat, többnyire közép-amerikai, karibi és csendes-óceáni fejlődő országokkal. Caj Ing-ven tajvani elnök jövő héten tíznapos amerikai körútra indul, hogy megerősítse országa kapcsolatait Belize-zel és Guatemalával, és rövid kitérőt tesz az Egyesült Államokba is.

Korábban írtuk