Hozzátették: a járványügyi intézkedések a nyilvános összejövetelekre vonatkoznak majd. Jelenleg száz főben határozták meg a résztvevők felső létszámhatárát az olyan nyilvános rendezvényeken, illetve harminc főben az olyan magánrendezvényeken, amelyeket nem kötnek védettségi igazoláshoz. Efölött oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív teszttel lehet csak látogatni a rendezvényeket. Az antigén gyorstesztek azonban nem elég megbízhatóak, és a hatóságok egyre több hamis PCR-tesztet is kiszűrnek – írták.

Hirdetés

Az elmúlt 24 órában 191 új fertőzöttet azonosítottak, ötvennel többet, mint egy nappal korábban, így a járvány kezdete óta meghaladta a 361 ezret az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma. A vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben az elmúlt napon egy ember halt meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8239-re emelkedett. Kórházban 122 beteget ápolnak, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 599 146-an kaptak védőoltást – a jogosultak 39,4, a felnőtt lakosság 47,4 százaléka -, közülük 1 388 674-en már a második adagot is.

A szomszédos Szlovéniában szerdára 111 új fertőzöttet szűrtek ki, június közepe óta a legtöbbet, ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 257 ezret. A vírus szövődményeiben kilencedik napja senki nem halt meg, így a halálos áldozatok száma 4750 maradt. A koronavírusos betegek közül 27-en vannak kórházban, nyolcan közülük intenzív osztályon.

Korábban írtuk

A valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 878 704-en kaptak védőoltást, az oltásra jogosult lakosság 42, a felnőtt lakosság 50 százaléka. Közülük 772 643-an már a második adagon is túl vannak.

Milan Krek, a szlovén közegészségügyi intézet vezetője arra figyelmeztetett, hogy a delta variáns gyors terjedése miatt romlik a járványhelyzet Európában.

„Mindenki, aki külföldön tervezi nyaralását, javaslom, hogy augusztus 15-ig jöjjön vissza” – üzente Krek.