Vili Beros horvát egészségügyi miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: az országban enyhült a járvány terjedése, és mindössze nyolc esetben mutatták ki eddig a koronavírus új, omikron nevű változatát, ezért engedélyezik a vendéglátóhelyek nyitva tartásának meghosszabbítását szenteste és szilveszter éjszaka. A szállodák, éttermek és kávézók a jelenlegi éjfél helyett hajnali két óráig lehetnek nyitva – mondta, és egyben felszólított a járványügyi előírások betartására.

Hirdetés

A legtöbb városban szabadtéri szilveszteri programok is lesznek. A hatályos járványügyi intézkedések szerint 50 fő feletti összejöveteleket zárt térben csakis akkor szabad rendezni, ha a résztvevők rendelkeznek védettségi igazolással. Nyitott térben ez a létszámhatár száz fő, de a helyi válságstábok – ha úgy ítélik meg – engedélyezhetik a nagyobb összejöveteleket.

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban az elmúlt 24 órában 4226 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 36-an haltak meg. Kórházban 2066 beteget ápolnak, közülük 266-an vannak lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2 246 948-an kaptak védőoltást, közülük 2 104 673-an már a második adagot is felvették.

A szomszédos Szlovéniában ezzel szemben újabb szigorításokat vezetnek be az ünnepi időszakban. A ljubljanai kormány csütörtökön dönt arról, milyen intézkedések lesznek hatályban.

Korábban írtuk

Janez Poklukar egészségügyi miniszter szerdán azt mondta: nagy valószínűséggel betiltják a szabadtéri szilveszteri mulatságokat és korlátozzák a különböző rendezvényeken résztvevők létszámát is. Zdravko Pocivalsek gazdaságfejlesztési és technológiai miniszter ugyanakkor bejelentette: várhatóan engedélyezik a vendéglátóhelyek számára az éjfél utáni nyitvatartást szilveszter estéről újévre virradóra, azzal a feltétellel, hogy az oltott és a fertőzésből felgyógyult vendégeknek is rendelkezniük kell majd negatív vírusteszttel, amely nem lehet régebbi 24 óránál.

Szerdára 1255 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és a fertőzés következtében 6 beteg halt meg. Kórházban 649 beteget ápolnak, közülük 206-an vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 244 497-en kaptak védőoltást, közülük 1 182 326-an már a második adagot is felvették.

 Az országban csökken a napi új fertőzöttek száma, szakértők ugyanakkor arra számítanak, hogy az omikron variáns megjelenése januárban újabb, ötödik hullámot hozhat magával.