A milánói esküdtszék elfogadta az ügyészség javaslatát, amely „terrorizmus céljából elkövetett fogva tartás” vádjával 24 évi börtön kiszabását kérte az elkövetőre.

Hirdetés

A 48 éves, Ousseynou Sy néven azonosított, szenegáli származású buszsofőrnek a gyerekeket egy kirándulásról kellett volna visszavinnie az iskolába, ehelyett eltért az útvonaltervtől, és Milánó felé vette az irányt.

„A repülőtér felszállópályájára akartam menni a pajzsként használt gyerekekkel, és látványosan Afrikába akartam repülni” – mondta a férfi az egyik első kihallgatásán.

Tettét azzal indokolta, hogy sok bevándorló veszti életét a Földközi-tengeren. „Hallottam a gyermekek hangját a tengeren, akik azt mondták: csinálj valami rendkívülit, de ne bántsd a gyermekeket” – mondta médiainformációk szerint a férfi a nyomozóknak.

Korábban írtuk

Útközben két gyermeknek sikerült értesíteni a szüleiket, akik riasztották a rendőröket. A buszt a Milánó melletti San Donato Milanese településen állították meg a csendőrök, ahol a férfi meggyújtotta a járműben szétlocsolt benzint. Valamennyi gyermeknek sikerült a katonaság által kitört hátsó ablakokon kimenekülniük. Az incidensben senki sem sérült meg komolyabban, de tizennégy gyereket füstmérgezéssel kórházba szállítottak.

A két fiú, az akkor 14 éves egyiptomi Ramy és a 13 éves marokkói Adam a túszejtés során tanúsított rendkívüli bátorságáért 2019 júniusában olasz állampolgárságot kapott a kormánytól.