Fotó: MTI/AP/Alessandra Tarantino
Hirdetés

Megjegyezte: ennél furcsább együttműködést alig lehet elképzelni.

Az előző kormány létrehozásánál látott Öt Csillag Mozgalom és Liga „összeborulást” is nehéz volt elképzelni, de a két párt nézetei legalább helyenként hasonlítottak egymásáséra – mondta.

A Liga és az M5S legalább egyetértett a migráció kérdésében, illetve kölcsönösen elfogadtak egy-két részt a másik párt programjából, illetve elképzeléséiből, míg a PD és az M5S eddig egymás esküdt ellenségei voltak, nézeteik pedig nagyon különböznek – közölte a szakértő.

Az Öt Csillag Mozgalom és az ellenzéki Demokrata Párt számára már az is teljes „arcvesztéssel” járt, hogy leültek egymással tárgyalni – hangsúlyozta Szomráky Béla.

Amennyiben a pártoknak nem sikerül megegyezniük és új kormányt alakítaniuk jövő keddig, előrehozott választások lesznek Olaszországban.