Fotó: MTI/EPA/Reuters pool/Christian Hartmann
Hirdetés

„Hasznos vita volt, az álláspontok teljesen letisztultak. Minden világos és érthető: az Európai Parlament és az Európai Bizottság azt akarja, hogy az LMBTQ-aktivistákat és szervezeteket beengedjük az iskolákba és az óvodákba. Magyarország ezt nem akarja. A vita arról szól, ki dönti el, hogyan neveljük a gyermekeket. Az európai alapszerződések szerint nyilvánvalóan a magyarok, vagyis nemzeti hatáskörbe tartozó kérdés. Itt a brüsszeli bürokratáknak nincs semmi keresnivalója és akármit is csinálnak, nem fogjuk beengedni az LMBTQ-aktivistákat a gyerekeink közé az óvodákba és az iskolákba” – erősítette meg Orbán Viktor miniszterelnök a kormány álláspontját a gyermekvédelmi törvényről rendezett európai parlamenti vita másnapján. A vita előtti napon megjelent kormányhatározat is világosan és egyértelműen fogalmaz: „Mi, közép-európaiak ismerjük jól, hogy milyen az, amikor az állampárt, illetve az általa működtetett diktatórikus rendszer vagy karhatalmi erő akarja a szülők helyett nevelni a gyermekeket. A kommunistáknak sem engedtük ezt meg, nem engedjük hát, hogy a liberális demokrácia önjelölt apostolai a magyar szülők helyett neveljék a gyermekeket. Nem engedhetjük, hogy a szülők helyett civil szervezetek gyámsága alá helyezzék a gyermekeinket.”

Szégyenteljes támadás

A múlt hét szerdai ötórás vita során a bírálók részéről többek között elhangozott, hogy a „melegellenes” törvény szembemegy az uniós alapértékekkel, az emberi jogokkal, hátrányosan megkülönböztet szexuális beállítottság és nemi identitás alapján. A magyar baloldali EP-képviselők – Dobrev Klára, Cseh Katalin – a fejlesztési források megvonását követelték.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az általa szégyenteljesnek minősített törvényt még a gazdasági helyreállítás és a koronavírus-járvány leküzdésénél is fontosabb témának nevezte, mert szerinte ez a törvény az európai identitást érinti. Manon Aubry, a Baloldal az Európai Parlamentben képviselőcsoport társelnöke azonnali szankciókat követelt, és arra hívta fel a figyelmet, hogy meg kell állítani a formálódó magyar, lengyel és szlovén „barna szövetséget”. Talán Jeroen Lenaers holland néppárti politikus felszólalása tanúskodott a legjobban róla, hogy a törvényt kritizálóknak fogalmuk sincs a magyar szabályozásról, ugyanis arról beszélt, „a kormány akarja meghatározni, hogy az ember kit szeressen”. Az ülésen több, hazánkat védelmébe vevő képviselő is hozzászólt, azt emelve ki, hogy EU-nak inkább a migrációval és a koronavírus elleni harccal kellene foglalkoznia; Jürgen Meu­then, az Identitás és Demokrácia frakció német politikusa szerint Európa-szerte ilyen gyermekvédelmi intézkedésekre lenne szükség. Győri Enikő fideszes EP-képviselő szomorúnak és szégyenletesnek nevezte a törvény ellen felszólalók nyilatkozatait, mert valótlanságokra épülnek. Kijelentette, a nemrég elfogadott magyar törvény védi a gyermekek és garantálja a szülők jogait, és nem vonatkozik a 18 éven felüliek szexuális orientációval kapcsolatos jogaira, így semmilyen diszkriminatív elemet nem tartalmaz. Felhívta rá a képviselők figyelmét, hogy a magyar törvény az EU alapjogi chartájának egyik rendelkezésén nyugszik, amely kimondja, hogy tiszteletben kell tartani a szülők azon jogát, hogy gyermekeiknek vallási, világnézeti, pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést adjanak.

Lehullt a lepel

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Demokratának elmondta, azért reagálnak Brüsszelben ilyen hevesen a gyermekvédelmi törvényre, mert az európai ideológiai fősodor lelepleződött, és ettől idegesek.

Korábban írtuk

– Az emberek világról, jóról és rossz­ról, helyesről és helytelenről való gondolkodását agresszívan befolyásolni akaró ideológiai törekvések képviselői próbálják meggyőzni az embereket arról, hogy az ő világképük a legszebb és a legjobb. Ennek a meggyőzésnek egyik eleme a nyitott társadalomról, a befogadásról, a sokszínűségről alkotott ideológiai mantra, amit hosszú évek óta próbálnak letuszkolni az emberek torkán. Ez alól a törekvésük alól húzta ki a szőnyeget a 2015-ös illegális migrációs áradat, amikor kiderült, hogy mindaz, amit nyitott társadalomnak hívnak, valójában veszélyt jelent az európai életformára, emberek tízmillióinak személyes életére. Az illegális migrációval szembeni fellépésünkre azért reagáltak ilyen idegesen, mert lelepleztük az ideológiái lázálmukról mondott narratívájukat. Ugyanez történik most, amikor a szivárványszínnel leöntött genderideológiájukat akarják az emberekre erőltetni. Ismét lehullt a lepel, mert kiderült, hogy a „család az család” vagy a „szerelem az szerelem” szépen csengő jelszavak valójában azt jelentik, hogy az LMBTQ-aktivisták a kisgyerekeket szexuális propagandájuk tárgyává teszik. Ez elementáris erejű kijózanodást váltott ki európaiak tömegeiből. Azért reagálnak Brüsszelben ilyen indulatosan, mert az ő megkérdőjelezhetetlennek hitt ideológiájukat egyre többen vonják kétségbe – fejtette ki a Fidesz EP-képviselője.

Hozzátette, az elmúlt évtizedben ez már a sokadik olyan téma – legyen szó akár a magyar médiaszabályozásról, az alaptörvényről, az illegális migránsok kötelező befogadásának elutasításáról vagy a családtámogatásokról –, amelynek kapcsán ugyanazok a hazug megnyilatkozások hangzanak el ugyanazok részéről. Úgy látja, a magyar gyermekvédelmi törvény miatti felháborodásnak van egy a fentieknél mélyebb, sokkal összetettebb oka is.

– Az európai ideológiai fősodor szereplői – a brüsszeli bürokraták, az uniós intézmények vezetői, a nyugat-európai kormányok jó részének képviselői, a közéleti megmondóemberek – úgy vélik, nagy kegyet gyakoroltak, nagy kegyet gyakorolt a fejlett Nyugat, amikor a volt szocialista országokat, az elmaradott Keletet felvették az Európai Unióba. Az európai együttműködésről ők azt gondolják, hogy nekünk kötelességünk a brüsszeli központ minden utasítását követni, és ha nem tesszük, hanem helyette inkább élünk a kivívott szabadságunkkal, és a saját utunkat kívánjuk járni, akkor támadásokkal és zsarolásokkal kell szembenéznünk. Ez nem európai együttműködés, hanem sokkal inkább egy, a nyugat-európai országok által ideológiailag, politikailag és gazdaságilag uralt, a közép- és kelet-európai országok alávetettségére épülő rendszer. Egy igazi együttműködés lényege az egyenjogúság, a szuverenitás tiszteletben tartása, és hogy csak azokban az ügyekben döntünk közösen, ahol – annak érdekében, hogy együtt sikeresebbek legyünk, mintha külön-külön járnánk el – a közös döntéshozatal mellett határoztunk, viszont minden másban a tagállamok önállóan és szabadon dönthetnek. Az Európai Unió már régóta nem ilyen. Ha nem fogadják el, hogy a közép- és kelet-európai országok és nemzetek értékei és megoldásai ugyanúgy lehetnek mások által is követhetők, akkor ez a kényszerszövetség előbb-utóbb szét­esik – szögezte le Deutsch Tamás.

Migráció helyett

Kérdésünkre, miszerint felfüggeszthetik-e az uniós fejlesztési forrásainkat, úgy válaszolt, hogy az erre irányuló szándék egyértelmű.

– A volt szocialista tagállamoknak juttatott fejlesztési pénzekről Brüsszelben azt gondolják, hogy azok nem mások, mint nagylelkű fejlesztési segélyek a részükről, holott ez még mindig csak a töredéke annak az üzleti előnynek, amit azzal értek el, hogy az új tagállamok piacai minden korlátozás nélkül megnyíltak előttük. A közép-európai térség saját erőből gazdaságilag úgy megerősödött, hogy lassan a nyugat-európai országok versenytársa lesz, ami sérti a Nyugat érdekeit. Azért lebegtetik folyamatosan a fejlesztési pénzek elvonását, mert ezzel egyrészt lassítanák a régió gazdasági növekedését, másrészt zsarolni tudnak, hogy fogadjuk el a brüsszeli ideológiai és politikai parancsokat – vázolta a képviselő. Hozzátette, a magyar baloldal ráadásul ebben látja választási győzelmük egyetlen esélyét, ezért könyörögnek az európai baloldalnak az elvtársi segítségéért, az uniós támogatások megvonásáért. Cserébe ők igazi bábkormány lesznek, amely mindenben lesi majd a Nyugat kéréseit, feladva a legelemibb magyar érdekeket is. Megjegyezte, a fideszes európai parlamenti képviselők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a magyar baloldal ezt a célját ne tudja elérni.

Az EP a vita másnapján fogadta el azt az állásfoglalást, amely az Európai Bizottságot minden lehetséges jogi eszköz bevetésére szólítja fel, és sajtóértesülések szerint az EB ezen a héten küldi el a felszólítólevelet, ami az utolsó lépcsőfok, mielőtt pert indítana Magyarország ellen. Brüsszel úgy véli, ha a migrációval nem tudták gyengíteni a keresztény nemzetállamokat, az LMBTQ-ideológiával majd sikerrel járnak. Tévednek, mert addig biztosan kudarcra vannak ítélve, amíg jobboldali kormány van Magyarországon.