Fotó: shutterstock.com/Alexandros Michailidis
Hirdetés

Igor Matovic bejelentését kedvezően fogadták a négypárti szlovák kormánykoalíciót alkotó többi pártok, legfőképp a Matovic lemondását leghangosabban követelő, Richard Sulík vezette liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt, amely a múlt héten felfüggesztette részvételét a koalícióban, illetve az Emberekért (Za ludí) párt, amelynek elnöke, Veronika Remisová „államférfihoz méltó gesztusnak” minősítette Matovic bejelentését.

Igor Matovic egy héttel ezelőtt már jelezte, hogy hajlandó lemondani a kormányfői posztról és más tisztséget betölteni a kormányban, ha koalíciós partnerei teljesítik korábban tett ígéreteiket és távoznak az általuk betöltött posztokról. Ezeknek a feltételeknek egy része közben teljesült. A szlovák kormánykoalícióban néhány hete az egyes pártoknak a járványkezelésről alkotott, részben különböző elképzelései miatt vált feszültté a helyzet, ami tovább mérgesedett, miután a kormányfő a liberálisok ellenében úgy döntött, hogy Szlovákia vásárol az orosz Szputnyik V vakcinából.

Matovic vasárnapi bejelentésével egy időben elmondta: a kormánytisztségek cseréjére tett javaslatát már bemutatta pártja, a középutas Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) elnökségének. Matovic bejelentésére reagálva – az ugyancsak az OLaNO által jelölt pénzügyminiszter – Eduard Heger úgy nyilatkozott, hogy „elfogadja a kihívást”, és a bizalmat mérhetetlenül nagyra becsüli. Matovic bejelentésére az SaS jelezte: értékelik Igor Matovic lépését, „elfogadják az ajánlatot” és hajlandóak visszatérni a kormányba. Az Emberekért párt elnöke, Veronika Remisová nagyra értékelte Matovic lépését és úgy vélekedett: a döntés egy jelentős lépés abba az irányba, hogy alapvető javulás álljon be a koalíción belüli együttműködés terén.

A kormánykoalíció második legnagyobb pártja – amely korábban nem követelte a kormányfő távozását -, a jobbközép Család vagyunk (Sme rodina) párt elnöke, Boris Kollár ugyancsak üdvözölte Igor Matovic lépését. Reményét fejezte ki, hogy ezzel lezárult a koalíciós válság. Arra figyelmeztetett, hogy amennyiben megismétlődne, akkor az ő pártja lép ki a koalícióból. Kollár már a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy nem szabad tovább húzni a koalíciós válságot, mert ha nem sikerül megegyezni a jövő hét végéig, előfordulhat, hogy előrehozott választásokra kerül sor.

Korábban írtuk

Egy héttel ezelőtt Igor Matovic még több feltételhez kötötte távozását a kormányfői posztról. Elsődlegesen ahhoz, hogy távozzanak posztjaikról azok, akik leghangosabban követelték az ő távozását. Matovic akkor személy szerint Richard Sulí gazdasági miniszter, Mária Kolíková igazságügyminiszter és Juraj Seliga, a pozsonyi parlament alelnöke és Jana Bittó Cigánikova, a parlament egészségügyi bizottsági elnöke nevét említette. A héten Sulík és Kolíková távozott a posztjáról, Bittó Cigániková és Seliga viszont nem. Nem teljesült Matovic azon feltétele sem, hogy a koalíció szigorúan a választások után felállt erőviszonyok alapján ossza újra a miniszteri posztokat. Ezt arra utalva kérte Matovic, hogy az SaS és az Emberekért a súlyukhoz mérten több posztot kaptak a kabinetben.