Fotó: shutterstock.com/Alexandros Michailidis
Hirdetés

Igor Matovic – aki erről pártja, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) elnökségének ülése után nyilatkozott – távozásának feltételéül elsődlegesen azt jelölte meg, hogy távozzanak posztjaikról azok, akik leghangosabban követelték az ő távozását. Matovic személy szerint Richard Sulík gazdasági miniszter, Mária Kolíková igazságügyminiszter, illetve Juraj Seliga, a pozsonyi parlament alelnöke, továbbá Jana Bittó Cigánikova, a parlament egészségügyi bizottsági elnöke távozását jelölte meg feltételül.

A szlovák kormánykoalíción belül hetek óta feszült a helyzet az egyes pártoknak a járványkezelésről alkotott részben különböző elképzelései, illetve Richard Sulík és Igor Matovic személyes konfliktusai miatt is. A helyzet azután mérgesedett el még inkább, amikor a kormányfő a liberálisok ellenében úgy döntött, hogy Szlovákia vásárol az orosz Szputnyik V vakcinából.

Matovic elmondta: lemondásának feltétele az is, hogy a koalíció újra ossza el a miniszteri posztokat – mint fogalmazott – „szigorúan” a választások után felállt erőviszonyok alapján. Matovic ezzel egyértelműen a négypárti szlovák kormánykoalíció két kisebb, liberális pártjára, a Richard Sulík vezette Szabadság és Szolidaritás (SaS) és az Emberekért pártra célzott, amelyek a kormányfő távozásának leghangosabb követelői.

A 2020 február végi szlovák parlamenti választáson az SaS és az Emberekért párt is kevesebb voksot szerzett, mint amennyire a választások előtti felmérések alapján számíthattak. Ennek ellenére súlyukhoz képest több tisztséget kaptak a kabinetben.

Korábban írtuk

A SaS és az Emberekért párt a hét elején szólította fel távozásra a kormányfőt, azt állítva, hogy Igor Matovic „kaotikusan és megegyezéseket be nem tartva” kormányoz. Követelésükkel, illetve annak nem teljesítésével összefüggésben nem zárták ki a koalícióból való távozásuk lehetőségét sem.

A koalíción belüli viszonyokat vasárnap még zavarosabbá tette egy, a pozsonyi Pravda honlapján megjelent cikk, amely a koalíción belüli forrásokra hivatkozva azt írta: az SaS és az Emberekért között megegyezés van arról, hogy egy esetleges előrehozott választás esetén egy széles liberális választási platformot alakítanának ki, a korábban Zuzana Caputová államfő által vezetett – és tavaszi választáson a parlamenten kívül maradt – Progresszív Szlovákia (PS) nevű balliberális formációval. A cikkre reagálva annak tartalmát az SaS hazugságnak nevezte.

A jelenlegi szlovák kormánykoalíció a parlamentben akkor is megőrizné többségét, ha a három kisebb kormánypárt bármelyike kilépne a koalícióból, két párt kilépése esetén azonban már elveszítené azt. A koalíció legnagyobb pártja, a centrista Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) többször is egyértelműen kiállt Igor Matovic mellett. A koalíció második legerősebb pártja, a jobbközép Család Vagyunk (Sme rodina) korábban néhány szociális intézkedéshez kötötte maradását a koalícióban, és – úgy tűnik – ezekben sikerült megegyezniük.