Hirdetés

Amint arról a 888.hu is beszámolt, az amerikai törvényhozás épületének megrohamozásában több Black Lives Matter- és Antifa-tag is részt vett, az egyik közülük John Sullivan volt.

Sullivan ismert antifasiszta aktivista Utahból.

Korábban gyorskorcsolyázó akart lenni, téli olimpiára is készült, azonban radikalizálódott. Jayden X álnéven újságíróként bemutatkozva élőben közvetítette YouTube-csatornáján a Capitolium ostromát január 6-án.

A férfit letartóztatták, és bíróság elé állították. Azzal védekezett, hogy ő csak azért volt jelen, hogy dokumentálja az eseményeket (mások szerint ő is hangadó volt, azt üvöltötte, hogy „gyújtsuk fel ezt a sz*rt”).

Most kiderült az is, hogy meglehetősen jövedelmező volt számára a videózgatás.

Korábban írtuk

A Politico arról számolt be, hogy Sullivan ügyvédje számlákat mutatott be, amelyek szerint a CNN és az NBC fejenként 35 ezer dollárt (10,4 millió forint) fizetett a férfi cégének a Capitoliumon kívül és belül készített videók felhasználási jogáért.

Azt a videót is megvették Sullivantől, amelyen Ashli Babbitt veterán lelövése látható.

A liberális tévécsatornáktól származó pénzen túl Sullivan kapott még 5 ezer dollárt a Left/Right Productions nevű produkciós irodától, illetve 2500 dollárt az ausztrál ABC-től.

A portál hozzáteszi: érdekesség, hogy az ostrom után nem sokkal Sullivan a CNN-es Anderson Cooper műsorában adott interjút.