Fotó: MTI/EPA/NTB/Hakon Mosvold Larsen
Hirdetés

Cikkünk frissült.

„A férfit elfogták, a rendelkezésre álló információink szerint egyedül cselekedett” – ismertette Öyvind Aas rendőrfőnök. „Többen életüket vesztették, illetve megsebesültek” – tette hozzá, de nem említette az áldozatok pontos számát. Az NRK norvég közszolgálati televízió értesülései szerint legkevesebb négy ember meghalt, de ezt hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg.

A rendőrség egyelőre nem közölt semmilyen információt az elkövető személyéről, sem lehetséges indítékáról. Tudatták azonban: vizsgálják, hogy terrortámadásról van-e szó. Elrendelték továbbá, hogy az összes norvég rendőr vegyen magához lőfegyvert. A norvég rendőrök normális körülmények között nem hordanak maguknál pisztolyt.

Az íjász az Oslótól mintegy 80 kilométerre délkeletre található, 28 ezer lakosú Kongsberg belvárosában követte el a vérengzést. Aas szerint jelenleg még folyik az információk kiértékelése és a különböző helyeken a bűnügyi helyszínelés. Úgy fogalmazott, hogy még zavaros a helyzet. „Sok szemtanunk van még, akikkel beszélnünk kell” – tette hozzá.

Norvég sajtójelentések szerint a rendőrség nagy erőkkel vonult ki Kongsberg belvárosába, amely felett rendőrségi helikopterek köröztek. Úgy tudni, tűzszerészeket is mozgósítottak. A norvég közszolgálati rádió tájékoztatása szerint az első lakossági bejelentések 18.13-kor futottak be a rendőrséghez, miszerint egy íjjal és nyilakkal felfegyverzett férfit láttak a városközpontban.

A skandináv ország második világháború utáni történetének legsúlyosabb merényletét közel tíz éve követték el. A szélsőjobboldali nézeteket valló Anders Behring Breivik 2011. július 22-én pokolgépet robbantott Oslo kormányzati negyedében, majd a közeli Utoya szigetén a kormányzó párt ifjúsági szekciójának táborában kezdett féktelen lövöldözésbe. Az akkori támadásban hetvenheten vesztették életüket.

FRISSÍTÉS: Öt halálos áldozata van a Norvégiában íjjal elkövetett támadásnak, két ember pedig megsebesült, köztük egy szolgálaton kívüli rendőr is – jelentette be a rendőrség csütörtök hajnalban Oslóban.

Korábban írtuk