Fotó: MTI (archív, illusztráció, szerk.)

Befagyasztotta az indiai kormány az Amnesty International (AI) nemzetközi emberijog-védő szervezet bankszámláit, mert arra gyanakszik, hogy a szervezet megsértette a külföldi finanszírozásra vonatkozó indiai törvényeket – közölte az AI indiai irodájának a főnöke, Aakar Patel pénteken kiadott közleményében.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A közlemény szerint a szervezet csupán újabb áldozata azoknak a lépéseknek, amelyeket az indiai kormány tett a civil társadalom ellehetetlenítésére.

„A hatóságok egyre gyakrabban bánnak úgy az emberi jogi szervezetekkel, mintha azok bűnözők lennének” – áll a közleményben, amely hozzátette, hogy az AI mindig tiszteletben tartotta az ország törvényeit.

A belbiztonsági minisztérium szerint a nemzetközi szervezet bankszámláit a vizsgálat végéig nem szabadítják fel. A tárca hozzátette, hogy intézkedéseket hoztak más, hasonló vádakkal gyanúsított nem kormányzati szervezetekkel (NGO) szemben is.

A döntést az AI bangalori irodájában csütörtökön végrehajtott hatósági ellenőrzés után hozták meg.

Az indiai kormány 2014 óta veti alaposabb vizsgálat alá az NGO-kat, egy ekkor kiadott belső hírszerzési jelentés alapján, amely néhányukat azzal vádolta meg, hogy bizonyos, a kormány által is támogatott fejlesztési beruházások elleni kampányaikkal hátráltatják az ország gazdasági fejlődését.

A gyanúba keveredett NGO-k közt volt a többi között a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet is.

Az AI nem egyszer emelte fel a hangját a Kasmír indiai részén elkövetett hatósági jogsértések ellen, továbbá kritizálta az ásványkincsekben gazdag területeken működő bányavállalatokat is, mert azok a szervezet szerint kizsákmányolják az ott őshonos törzseket, és szennyezik a környezetet.