A brit egészségügyi minisztérium és a belügyi tárca csütörtök esti közös tájékoztatása szerint az ukrajnai orosz invázió elől menekülők azonnali hatállyal, térítésmentesen részesülhetnek kórházi, körzeti orvosi és sürgősségi ellátásban.

Hirdetés

A Nagy-Britannia által befogadott ukrán menekültek mindemellett ingyen beadathatják maguknak a koronavírus elleni oltást és egészségügyi szűrővizsgálatokra is jelentkezhetnek.

A két minisztérium ismertetése szerint a brit kormány külön törvénytervezetet is benyújtott annak jogszabályi garantálására, hogy az ukrajnai menekültek, akik törvényesen érkeztek Nagy-Britanniába, ugyanolyan feltételekkel vehessék igénybe az NHS szolgáltatásait, mint bármely más, nagy-britanniai lakos. Az intézkedés egyelőre hat hónapig érvényes, utána felülvizsgálják.

Az egészségügyi és a belügyi tárca csütörtök esti tájékoztatása szerint a brit kormány daganatos betegségben szenvedő ukrajnai gyerekek nagy-britanniai kezelését is lehetővé tette. Eddig 21, Ukrajnából evakuált gyermek onkológiai kezelése kezdődött meg angliai NHS-kórházakban.

A brit belügyminisztérium közölte azt is, hogy eddig több mint 150 ezren iratkoztak fel a Homes for Ukraine kormányzati kezdeményezésre, jelezve, hogy készek befogadni ukrajnai menekülteket.

A brit kormány által meghirdetett, e héten kezdődött program alapján az ukrajnai menekültek nagy-britanniai támogatókat kereshetnek az erre kialakított kormányzati honlapon.

A programhoz csatlakozó nagy-britanniai lakosok saját otthonukban vagy más lakóingatlanukban lakbér nélküli lakhatást biztosíthatnak az általuk kiválasztott és megnevezett menekülteknek – egyéneknek vagy családoknak – legalább hat hónapig terjedő időszakra.

A befogadó családok és a menekülők a honlapon vehetik fel egymással a kapcsolatot, és megállapodás esetén az ukrajnai vízumkérők a kérelem benyújtásához e befogadókat nevezhetik meg támogatóként.

A brit kormány az ukrajnai menekülteket befogadó brit családoknak havonta 350 font támogatást folyósít. Azoknak a brit településeknek az önkormányzatai, amelyek ukrajnai menekülőket fogadnak be, menekültenként 10 500 font költségvetési támogatásban részesülnek.

Korábban írtuk