Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh
Hirdetés

A lap megfogalmazásában „rendkívül erős a gyanú”, hogy a gép nem meghibásodás vagy emberi hiba miatt zuhant le, hanem Irán két föld-levegő rakétát lőtt ki rá. Egy másik, szintén neve elhallgatását kérő tisztségviselő hozzáfűzte: az irániak tévedésből lőhették le a gépet.

A gyanút az alapozza meg, hogy a gép roncsai nagy területen szóródtak szét. A lap által idézett egyik szakértő szerint ugyanis a műszaki hiba miatti zuhanáskor a törmelékek sokkal kisebb körben szóródnak.

Hírszerzési információk alapján „nagyon valószínű”, hogy egy iráni föld-levegő rakétával lelőtték kedden Teherán közelében az ukrán utasszállító repülőgépet – jelentette ki csütörtöki torontói sajtóértekezletén Justin Trudeau kanadai miniszterelnök.
Kanada legkevesebb 63 állampolgárát veszítette el a katasztrófában, a rajta utazó 167 utasból 138 Kanadába utazott volna tovább. Emiatt Trudeau szerdán azt mondta: Kanada elvárja, hogy jelentős szerepet kapjon a szerencsétlenség iráni kivizsgálásában.
„Több szövetséges és saját forrásból is van olyan hírszerzési információnk, miszerint a gépet egy iráni föld-levegő rakétával lelőtték” – mondta a kanadai miniszterelnök csütörtök délutáni sajtóértekezletén. (MTI)

A gép lelövésének gyanújáról több amerikai televízió és lap közölt értesüléseket, ám mindegyikük csupán meg nem nevezett forrásokra hivatkozott.

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban újságíróknak azt mondta: benne is él a gyanú, hogy nem műszaki hiba okozta balesetről lehet szó. Hozzáfűzte, hogy a gép „nagyon durva környéken” repült, és előfordulhatott, hogy „valaki tévedett”. Az elnök nem mondta ki egyértelműen, hogy a gépet lelőtték volna.

Az amerikai sajtóban több helyütt – például a CNN hírtelevízióban, a CBS tévében vagy a Newsweek című lapban – emlékeztetnek arra, hogy a gép röviddel azt követően zuhant le, hogy Irán megtorlásként Kászim Szulejmáni – a Forradalmi Gárda Kudsz nevű elitegysége parancsnoka – bagdadi meggyilkolásáért rakétákat lőtt ki iraki katonai támaszpontokra. A CNN meg nem nevezett európai biztonságpolitikai tisztségviselőket idézett, akik szerint az ukrán légitársaság gépét lelőtték.

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint ha Irán lőtte le a teheráni felszállás után néhány perccel lezuhant ukrán utasszállító repülőgépet, valószínűleg nem szándékosan tette.
Johnson a Downing Street által csütörtök este közzétett nyilatkozatában megerősítette, hogy az ukrán légitársaság Boeing 737-esén négy brit állampolgár is utazott. A brit kormányfő alapvető fontosságúnak nevezte, hogy az áldozatokat haladéktalanul, az őket megillető végtisztesség mellett hazaszállítsák.
Közleményében Johnson úgy fogalmaz: mára összegyűlt egy olyan információhalmaz, amely arra utal, hogy az ukrán repülőgépet egy iráni föld-levegő rakétával lőtték le. Ebben az esetben jó esély van arra, hogy Irán ezt nem szándékosan tette – áll a brit miniszterelnök nyilatkozatában.
Johnson teljes körű, átlátható vizsgálatot sürgetett az ügyben. Hozzátette: a brit kormány folyamatosan a térségi feszültség sürgős enyhítésére ösztönzi az összes érintettet. (MTI)

Irán szerint bizonyos, hogy nem érte rakétatalálat a szerdán Teherán mellett lezuhant ukrán repülőgépet – derül ki az iráni légi közlekedési hatóság vezetőjének pénteki nyilatkozatából.
„Egy dolog biztos; ezt a gépet nem találta el rakéta” – szögezte le teheráni sajtótájékoztatóján Ali Abedzadeh, az Iráni Polgári Légi Közlekedési Szervezet vezetője. (MTI)