Fotó: ShutterStock/Attila JANDI (szerk.)
Hirdetés

Irán támogatja a háború befejezésére tett erőfeszítéseket, de meg kell nevezni a konfliktus okait – fogalmazott televíziós beszédében az ajatollah, aki egyúttal leszögezte: az ukrán válság bizonyítja, hogy Washingtonban nem lehet megbízni, s ezt az amerikai és a többi nyugati országtól függő államoknak is meg kell érteniük.

Hámenei emellett az Iszlám Állam terrorszervezetre is kitért, amelyet „az amerikaiak kutyájának” nevezett, hangsúlyozva, hogy Kijev ugyanennek a washingtoni politikának az áldozata.

„Továbbra is a háború ellen vagyunk, elítéljük a civilek lemészárlását, az infrastruktúra tönkretételét az egész világon (…) Ám nem hasonlítunk a nyugatiakra, akik egy esküvői menet lebombázását terrorizmus elleni harcnak nevezik”.

Hámenei egyúttal az egész nyugati civilizációt is ostorozta, amely szerinte „mohóságon és erkölcstelenségen” nyugszik, példának pedig az LMBTQ-közösségnek adott jogokat hozta fel.

Korábban írtuk

Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter a múlt héten szintén „az Egyesült Államok és a NATO destruktív tevékenységével” indokolta a kialakult helyzetet.

Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én hajnalban rendelte le katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai és polgári célpontokat, és támadást indítottak az oroszbarát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be, majd benyújtotta európai uniós csatlakozási kérelmét. Az Európai Unió és a nyugati országok fegyvereket szállítanak Ukrajnának és szankciókat hoztak Oroszország ellen.