Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh
Hirdetés

Az iráni egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint eddig 3513 beteg tesztjében mutatták ki az új koronavírust.

A minisztérium bejelentette, hogy országos tervet dolgoztak ki a járvány elleni küzdelemre. Azokban a tartományokban, ahol nagy a fertőzöttek száma, azonnal alkalmazzák ezt, majd a következő napokban a többi tartományra is kiterjesztik.

A terv része, hogy ellenőrzőpontokat állítanak fel a nagyvárosok határában, és az egészségügyi hatóságok ellenőrzik az oda bejutni akarókat. A minisztérium arra kérte az embereket, hogy korlátozzák a papírpénz használatát.

Kínai egyetemi kutatók olyan robotot terveztek, amely segít a koronavírus-járvány betegeinek diagnosztizálásában és ellátásában, s ezzel leveheti a terhet a fertőzésnek kitett orvosi személyzetről.
A gép, amelyet robotkarral szereltek fel és kerekeken gurul, képes ultrahangos vizsgálatot végezni, nyálmintát venni és meghallgatni a páciens szerveit, amit egyébként sztetoszkóppal végeznek az orvosok.
A kamerákkal felszerelt robot úgy irányítható, hogy az orvosnak nem kell személyesen jelen lennie a vizsgálatnál, akár egy másik városban is lehet.
„Az orvosok nagyon bátrak, de ez a vírus túlságosan fertőző. Használhatunk robotokat is, hogy elvégezzük a legveszélyesebb feladatokat” – hangsúlyozta Cseng Kang-tie, a Cinghua Egyetem professzora, a robot fő tervezője.
A professzorban a kínai holdújévkor merült fel a robot ötlete, amikor Vuhan karanténba került és egyre nőtt a járvány halálos áldozatainak száma. Mérnökként tenni akart valamit, hogy enyhítse az orvosokra nehezedő nyomást, mivel úgy értesült, hogy a legnagyobb problémát az jelenti, hogy az élvonalban dolgozó egészségügyi dolgozók is megfertőződnek – idézte fel.
Összeállított egy kutatócsoportot, és átalakítottak két robotkart, amelyet az űrkutatásoknál használnak. Az elkészített robot szinte teljesen automatizált, a beavatkozások és elvégzett vizsgálatok után még arra is képes, hogy fertőtlenítse magát.
Cseng hozzátette: az orvosok visszajelzése alapján változtattak a gép automatizálásán, mivel kiderült, hogy a páciensek nyugodtabbak, ha egy szakember személyesen is jelen van egy vizsgálatnál.
A kutatócsoport két robotját most kezdik kipróbálni pekingi kórházakban. Az egyiken még a kutatólaboratóiumban dolgoznak, a másikkal pedig már ismerkednek az orvosok. Ha minden rendben megy, Vuhanban vasárnaptól állítják munkába a robotot a koronavírussal fertőzött betegek gyógyításában. A robot egy nővér vagy más egészségügyi dolgozó kíséretében vizsgálja majd a betegeket.
Cseng elmondta, hogy szeretne több robotot építeni még, de az egyetem erre szánt kerete kimerült. Egy ilyen robot ugyanis félmillió jüanba (22 millió forintba) kerül. Mint hozzáfűzte, abban reménykednek, hogy elnyerik vállalatok támogatását, mivel nem akarják kereskedelmi célúvá tenni a kutatást.
Kínában több tízezer egészségügyi dolgozót küldtek a koronavírus-járvány gócpontjába, Hupej tartományba. Februárban több mint háromezer egészségügyi dolgozó fertőződött meg.