A finn rendőrség hivatalosan is bejelentette, hogy a marokkói menedékkérő, aki az elmúlt év augusztusában két embert meggyilkolt és többet megsebesített Turkuban, az Iszlám Állam szimpatizánsa volt – olvasható a Bayerischer Rundfunk honlapján.
 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Olli Toyras rendőrségi szóvivő szerint Abderrahman Bouanane egyedül hajtotta végre a halálos merényletet, de az Iszlám Állam katonájának tartotta magát.

Bár a rendőrség a hónapokon át tartó nyomozás után nem talált arra bizonyítékot, hogy Bouanane az ISIS tagja lett volna, Toyras szerint azonban “katonának, harcosnak, ISIS-tagnak hitte magát, és imádta volna, ha a [terrorszervezet] magára vállalja a támadást”. 

Toyras felidézte, hogy Bouanane augusztus 18-án két konyhakéssel felszerelkezve bebiciklizett Turku központjába. Először egy mecsetben imádkozott, majd válogatás nélkül, nagyjából három percen át késelte meg a szembejövőket a város piacterének közelében. 

A támadás következtében két finn nő életét veszítette, és nyolc másik ember megsérült – köztük volt egy olasz és egy svéd állampolgár is. 

Bouanane 2016-ban érkezett Finnországba. Menekültkérelmét elutasították, ám a finn rendőrség szerint nem ez áll a támadás hátterében. 

(demokrata.hu)