Fotó: MTI/AP/Darko Vojinovic
Hirdetés

Bár pártja a képviselői mandátumok háromnegyedét megszerezte a június 21-i voksoláson, a köztársasági elnök heteken át tárgyalt a parlamentbe bejutott többi párttal egy koalíciós kormány megalakításáról.

Vucic sajtótájékoztatóján kijelentette, azt szeretné, ha az új kormány a folytonosság kormánya lenne, ugyanakkor új arcokat is szívesen látna a kabinetben. Mint mondta, az új kormány három legfontosabb feladata a Koszovóval fenntartott kapcsolat rendezése, a gazdasági növekedés megőrzése, valamint a koronavírus-járvány kezelése lesz. A külpolitikai célokról szólva rámutatott, hogy az európai integráció, valamint a stratégiai partnerekkel fenntartott viszony ápolása is fontos helyet kap a kormány feladatai között. Hozzátette, két új minisztérium is létrejön: létrehoznak egy emberi jogi tárcát, illetve magyar mintára a családokra is nagyobb hangsúlyt fektetnek, így létrejön egy családügyi minisztérium is.

Egyelőre nem lehet tudni, mely pártokból áll majd a kormány, a választások éjszakáján Aleksandar Vucic még azt mondta, minden bejutó párttal partnerségre kíván lépni, a konzultációk során azonban kiderült, hogy az albán kisebbség és az egyik bosnyák párt inkább ellenzékbe vonulna. Várhatóan néhány napon belül kiderül, kikkel is alkot kormányt az SNS.

Az előző kormányzati időszakban az SNS koalíciós partnere a Szerbiai Szocialista Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség volt.

Korábban írtuk

A választást az SNS elsöprő többéggel nyerte meg, a pártnak így 188 képviselője van a 250 fős belgrádi törvényhozásban. Ez 21-gyel több, mint amennyi a kétharmados többséghez szükséges. A második helyen a balközép Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 32 mandátummal. A parlamentbe rajtuk kívül egyetlen szerb szereplő jutott be: Aleksandar Sapic olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó Győzelem Szerbiának elnevezésű listája, 11 mandátumot szerezve.

A képviselőházban emellett négy nemzeti kisebbségi lista is helyet kapott. Az albán kisebbségnek 3, két bosnyák kisebbségi pártnak pedig 3, illetve 4 politikusa ülhet be a parlamenti padsorokba. A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) az eddigi négy helyett kilenc képviselővel rendelkezik. Pásztor István pártelnök a kormányalakítási tárgyalást követően kijelentette: a koalíciós kormányzás folytatására készülnek, a VMSZ-nek több minisztériumban is államtitkárai lesznek.