A mikroblogoldal hét hónap tiltás után vált ismét használhatóvá Nigériában. A hatóságok június 5-én tették elérhetetlenné az országból a Twittert, miután az amerikai szolgáltató törölte Muhammadu Buhari elnök egyik üzenetét a nigériai polgárháborúról. Az elnök azzal fenyegette meg az országban tevékenykedő szeparatistákat, hogy olyan nyelven fog szólni hozzájuk, „amiből érteni fognak”. A Twitter 12 hónapra felfüggesztette az államfő fiókját.

Hirdetés

A nigériai kormány azzal magyarázta a tiltást, hogy a Twittert az ország létét fenyegető tevékenységekre használják.

A kormány tárgyalásokat folytatott az amerikai honlap üzemeltetőjével, és abban állapodtak meg, hogy a Twitter irodát nyit Nigériában, de a tiltásnak véget vető megállapodásról több részletet nem árultak el.

Kashifu Inuwa Abdullahi, a nigériai Információs Technológiai Fejlesztési Ügynökség főigazgatója elmondta, hogy a kormány célja az volt, hogy „újrahangolja” kapcsolatát a Twitterrel, a kölcsönös előnyök érdekében és a vállalat jogos érdekeinek megsértése nélkül.

„Tárgyalásunk tiszteletteljes, szívélyes és sikeres volt” – tudatta Abdullahi, aki szerint az amerikai cég elfogadta, hogy külön képviselőt nevez ki, aki Nigériáért lesz felelős, teljesíti az adóelőírásokat és „Nigéria törvényeinek, nemzeti kultúrájának és történelmének tiszteletteljes elfogadásával fog eljárni, amelyekre a törvények alapulnak”.

Korábban írtuk