Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A január-szeptemberi időszakban valamennyi tagországot együttvéve 473 215 menedékjogi kérelmet nyújtottak be első alkalommal az EU-ban, ami 8,6 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

Ez trendfordulót jelent, hiszen a 2015-ös 1,2 milliós csúcs óta folyamatosan csökkent a kérelmek száma, tavaly például 11 százalékkal – mutatott rá a Berliner Morgenpost.

Emelkedést idén mindenekelőtt Franciaországban tapasztaltak, ahol kilenc hónap alatt 87 095 első alkalommal benyújtott menedékjogi kérelmet regisztráltak, 18 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ugyancsak nagyarányú a növekedés Spanyolországban, ahol 17 százalékkal 79 735-re emelkedett a kérelmek száma.

Az EU egészét tekintve az újonnan érkezett menedékkérők legnagyobb csoportjait a szíriai, az afganisztáni és a venezuelai állampolgárok alkotják.

Az Eurostat kimutatása szerint továbbra is Németország az első számú célország, de a kérelmek számát tekintve kitart a csökkenés trendje, amely a 2015-ös 890 ezres csúcs után kezdődött.

Az Eurostatnak októberi és novemberi adatai is vannak Németországból, ezek alapján 11 hónap alatt 133 270 menedékjogi kérelmet nyújtottak be első alkalommal a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalhoz (BAMF), ami 13 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. Tavaly valamivel nagyobb, 16 százalékos csökkenést jegyeztek fel.