Szerdán 8919 új koronavírus-hordozót vettek nyilvántartásba Izraelben, ahol a kilencmilliós lakosságból a járvány tavaszi megjelenése óta mintegy negyedmillióan, 248 133-an fertőződtek meg bizonyítottan a koronavírussal.

Hirdetés

Sokan „fekete szeptembernek” nevezik az elmúlt hónapot, amikor 625-en haltak bele a SARS-CoV-2-vírus okozta betegségbe, amelyben február, a járvány kitörése óta összesen 1571-en haltak meg az országban.

Jelenleg 810 súlyos, közülük 206 lélegeztetőgépen lévő beteget ápolnak a kórházakban, ahol eredetileg legfeljebb 800 súlyos Covid-19-es beteg megfelelő színvonalú ellátását tudták vállalni egy időben.

Szerdán 65 694 tesztet végeztek el, melyek 13,6 százaléka bizonyult pozitívnak. Ez a magas százalék azt jelzi, hogy továbbra is erőteljesen terjed a járvány, a csaknem két hete tartó zárlat ellenére.

Korábban írtuk

A betegek elsősorban az ultraortodox vallásosok közül kerülnek ki, és az ezekben a napokban kórházi ellátást igénylő új eseteket valószínűleg a zsidó újév zárt helyen, zsinagógákban megtartott vallási tömegrendezvényei okozzák.

Vannak olyan haszid udvarok, és közülük is kiemelkednek a belzi haszidok, akik nem veszik figyelembe a kormány egészségügyi óvintézkedéseiket, és a hétfői jóm-kipúr ünnepen is egész nap zsúfoltan, maszkok nélkül, zárt helyeken imádkoztak, ami várhatóan a jövő héten érezteti majd a hatását a kórházakban.

A koronavírus-kabinet szerdai ülésén Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő az eddig ezerméteres lakóhely-elhagyási távolság kétszáz méterre csökkentését kérte a miniszterektől, de Beni Ganz védelmi miniszter elutasította javaslatát, mert mint mondta „ne bolondítsuk a lakosságot”. Ezzel az állandóan változó szabályokra utalt, amit a helyi média szerint sokan nem tudnak követni, és ezért nem tartanak be.

A kormányellenes tüntetéseket is csak ezer méteren belül, és csak húszfős csoportokban lehet folytatni csütörtöktől, az új törvény végrehajtási utasításainak kiadásától.

A „feketezászlós” tiltakozók már szerdán létrehozták az ország területén ezerméteres sugarú körökben mintegy 2500 csoportból megalakított térképüket.

„Ezen a hétvégén eddig ismeretlen mértékű tüntetések fogják megrázni az országot” – ígérték az országszerte szervezett akciókról.

Szerda este előbb több száz, majd több ezer tüntető járta Tel-Aviv utcáit, akik az újabb korlátozások ellenére is folytatták tiltakozásukat, elsősorban Benjámin Netanjahu miniszterelnök távozását követelték.

Az eredetileg a sátoros ünnepek végéig meghirdetett országos zárlatot a koronavírus-kabinet három nappal meghosszabbította október 14-ig, és bejelentették, hogy 500 sékeles bírságot fizet az, akit más sátrában találnak az ünnepen.

A péntek este kezdődő sátoros ünnepek más években hagyományosan a családi vendéglátás ünnepét is jelentik, amikor egy héten át meglátogatják, és megvendégelik egymást a kertekben, teraszokon felállított családi sátrakban az izraeliek.