Ismétlődő mintázatok
A 2022-es választások közeledtével érdemes odafigyelni arra, hogy főállású forradalmárok hogyan próbálják Magyarországon is különböző módszerekkel befolyásolni a közhangulatot, a kormány ellen hangolni a közvéleményt. Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója szerint ugyanis az előttünk álló időszakban egyesek nemcsak további „forró őszök” megrendezésére, hanem a más országokból már jól ismert „színes forradalom” kirobbantására is törekedhetnek majd. A főpróbát színházi berkekben már meg is tartották.
A kétezres évek elejétől napjainkig több mint húsz, egymás hasonmásainak tekinthető „színes forradalom” zajlott le világszerte. A legismertebb ezek közül a belgrádi „buldózerforradalom” (2000), a grúziai „rózsás forradalom” (2003), az ukrajnai „narancsos forradalom” (2004) és az Euromajdan (2013–14), a kirgiz „tulipános forradalom” (2005) és a macedón „színes forradalom” (2016–17). Ezekhez hasonló kormánybuktató kísérlet zajlott 2018-ban Szlovákiában, 2018–19 fordulóján Budapesten, 2020-ban Szerbiában és Bulgáriában – derül ki a XXI. Század Intézet és Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója kutatásaiból.
A katonai beavatkozások ideje jórészt lejárt, a kormányokat már nem fegyveres erőszakkal, hanem civil forradalmaknak látszó „puha puccsal” buktatják meg. A nagyhatalmak hadseregei helyett ma már NGO-k, globális médiahadjárat és gazdasági nyomásgyakorlás támogatja a puccsok szervezőit. A recept pofonegyszerű: a társadalomban meglévő elégedetlenséget külföldről finanszírozott civil szervezetek átcsatornázzák, felduzzasztják. A feszültséget pedig, ha kell, mesterségesen teremtik meg manipulatív politikai és titkosszolgálati eszközökkel.
A békésen induló, legtöbb esetben egyetemisták vagy középiskolás diákok részvételével lezajló demonstrációk rövid időn belül jól szervezett, a kormány leváltását követelő, agresszív megmozdulássá formálódnak. Majd pedig egy váratlan, gyanús körülmények között történt erőszakos incidens után általában elszabadulnak az indulatok. A feszültség fokozásában fontos szerepet játszanak a magukat függetlennek mondó, valójában az adott ország ellenzéki pártjaihoz, üzleti köreihez vagy éppen külföldi finanszírozókhoz köthető médiafelületek, amelyek a tüntetők narratíváját közvetítik a lakosságnak és a nemzetközi közvéleménynek. Kiváló példa erre annak a budapesti fiatalnak az esete, akit 2018 decemberében egy tüntetésen letartóztatott a rendőrség. Véletlenül sikerült róla éppen egy olyan képet készíteni, amin furcsa arckifejezést öltve fekszik a földön, miközben éppen kattan a csuklóján a bilincs. A „független” média hősként és áldozatként ünnepelte, annak ellenére is, hogy hamar kiderült: azért vették őrizetbe, mert szándékosan letörte egy rendőrautó tükrét, illetve provokálta a rendőröket. A kép körbejárta a magyar médiát, a letartóztatás háttere azonban már alig volt érdekes ugyanazoknál a lapoknál.
A nyugati kormányok szinte mindig beállnak a tüntetők mögé, az amerikai diplomácia és a Soros-hálózatok pedig a legtöbb esetben szorosan együttműködnek velük. Amerikai viszonylatban ez az együttműködés intenzívebb demokrata elnök működése alatt.
Amennyiben sikeres a „forradalom”, az új vezetés azonnal gazdasági reformokba (dereguláció, privatizáció, IMF-hitelfelvétel) kezd, ami együtt jár az ország gazdasági szuverenitásának teljes elvesztésével.
Magyarországon már évek óta zajlanak próbálkozások egy forró ősz, forró tavasz kirobbantására, eddig eredménytelenül. Amikor 2018-ban az ellenzék újfent kudarcot vallott a választásokon, a politikai küzdelem érezhetően az utcai megmozdulások irányába terelődött. A Mi vagyunk a többség! – Tüntetés a demokráciáért fantázianevű demonstráció forgatókönyve nagyon hasonló volt a CEU melletti és az MTA átalakítása elleni tiltakozásokéhoz. Mindez azonban csak főpróbája volt a 2018-as forró ősznek, amikor az ellenzék által rabszolgatörvénynek nevezett törvénymódosítás apropóján előbb parlamenti obstrukció, majd utcai zavargások kezdődtek, nem sokkal később pedig már a közmédia épületének elfoglalását tervezték ellenzéki csoportosulások. A 2018 végi tüntetéseken köztereket foglaltak el a tiltakozók, lezárták az Oktogont, hosszú órákra megbénítva a főváros forgalmát. Az ellenzéki politikusok és a tüntetők egyes csoportjai erőszakosan léptek fel, azt remélve, hogy sikerül hasonló reakciókat kiprovokálni a hatóságokból. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke füstgránátot dobott a Parlamentet védő rendőrökre, amiért az ügyészség 2020. szeptember végén vádat emelt ellene hivatalos személy elleni erőszak miatt.
Ezekkel párhuzamosan megpróbálták a magyar társadalomban meghonosítani az amerikai Black Lives Matter (BLM) nevű szélsőbaloldali mozgalmat, pontosabban fogalmazva a mozgalom által kihasznált faji konfliktusokat akarták Magyarországra importálni. A kezdeményezés elindítója nem más, mint a kiváló nyugati kapcsolatokkal rendelkező Momentum egyik vezető politikusa, Donáth Anna. A BLM-mozgalom nevének hazai változatával (A roma élet is számít) próbált tömeget állítani a párt mögé.
A színes forradalmak valóságos iparággá nőtték ki magukat az elmúlt két évtizedben, a know-how birtokosainak pedig éppúgy lehet megbízást adni, mint egy könyvelőcégnek. A forgatókönyvek és receptek bár különbözhetnek egyes elemeikben, a színes forradalom az eltérő politikai kultúrák és rendszerek sajátosságait figyelmen kívül hagyva alkalmazható módszer. A tüntetések koreográfiája és szimbólumai is globalizálódnak.
Békés Márton a színes forradalmakról szóló tanulmányában idézi Miša Đurkovićnak, a belgrádi Európai Tanulmányok Intézetének igazgatóját, aki szerint a színes forradalmak sokkal inkább tűnnek az indirekt hadviselés szerves részének, sőt a hibrid háború eszközének és a nem konvencionális háborúzás egyik formájának, mintsem valós népi elégedetlenség következményének. Vagyis a színes forradalom leginkább kívülről irányított káosz, szervezett anarchia.