Fotó: Youtube (képernyőfotó)
Hirdetés

A Brit Pakisztáni Keresztény Társaság (BPCA) nevű pakisztáni jogvédő szervezet egyik munkatársa megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy Bibit – aki a pakisztáni hatóságok engedélyével hagyhatta el hazáját – Kanadában családjának tagjai várták, akik már korábban elmenekültek Pakisztánból.

Az asszony nagy nemzetközi visszhangot kiváltó kálváriája 2009-ben kezdődött Pakisztánban, amikor gyümölcsszedés közben összeszólalkozott muszlim társnőivel. A BPCA közleménye szerint azt mondta nekik, hogy Jézus meghalt érte, és megkérdezte az asszonyokat, értük mit tett Mohamed. Felháborodott társnői rátámadtak, és bántalmazásához kisvártatva a közelben dolgozó férfiak is csatlakoztak, akik meg is erőszakolták Bibit.

Ászja Bibit 2010-ben halálra ítélték istenkáromlás miatt, és az ítéletet csak nyolc év után, tavaly októberben semmisítette meg a pakisztáni legfelsőbb bíróság. Felmentése miatt radikális iszlamisták a Tehrík-i-Labbaik (TLP) párt vezetésével napokon át tüntettek, a nő nyilvános kivégzését és a felmentő ítéletet meghozó bírák menesztését követelve. A TLP társalapítója az egyik tüntetésen a felmentő ítéletet meghozó bírák meggyilkolására is felszólította híveit.

Jogvédők évek óta bírálják Pakisztánt az istenkáromlást büntető paragrafus miatt, amely alapján halálbüntetés is kiszabható. Az aktivisták szerint a törvénnyel könnyű visszaélni, és sokan a tárgyalást sem érik meg, mert előfordul, hogy meglincselik vagy meggyilkolják azokat, akiket istenkáromlás vádja ér. A törvény több pakisztáni bírálója is gyilkosság áldozata lett.