Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Helyiek beszámolója szerint a támadók nehézfegyverekkel érkeztek Monguno körzetébe, ahol több nemzetközi nem kormányzati szervezet is tevékenykedik. Megrohamozták a kormányzati épületeket, és megöltek húsz katonát. A lövöldözés három órán keresztül zajlott. Több száz civil megsebesült, a helyi kórházat elárasztották az ápolásra szorulók. A fegyveresek felgyújtották a helyi rendőrőrsöt, és megrongálták az ENSZ által használt épületet is. A helyieknek szórólapokat osztottak szét, amelyeken azt üzenték nekik, ne működjenek együtt a hadsereggel, a fehér nyugati keresztényekkel és más „hitetlenekkel”.

Nagyjából ezzel a támadással egy időben fegyveresek betörtek Nganzai körzetébe is, ahol negyven helyi polgári lakossal végeztek.

Legutóbb kedden a Boko Haram terrorista szervezet tagjai legalább 69 embert gyilkoltak meg Borno államban.

Korábban írtuk

A Boko Haram Nigériában 2002-es megalakulása óta csaknem 27 ezer embert ölt meg, a terrortámadások miatt pedig további 2,5 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására. A szervezet célja egy „iszlám kalifátus” megteremtése.