Az izraeli külügyminisztérium kedd esti közleményében bejelentette, hogy Izrael elismeri Ukrajna szuverenitását és területi integritását és nem fogadja el az Ukrajna orosz megszállás alatt álló keleti körzeteiben lezajlott referendumok eredményét.

Hirdetés

Az izraeli külügyminisztériumban vita folyt arról, miként reagáljon Oroszország várható döntésére a népszavazási eredmények után – közölték minisztériumi források a lappal. Kedd este az illetékesek úgy döntöttek, hogy határozott nyilatkozatot adnak ki annak ellenére, hogy Oroszország még nem jelentette be az érintett területek annektálásának szándékát. Izrael bejelentését nem előzte meg nemzetközi vagy amerikai kérés Oroszország szándékainak elítélésére – írta a lap.

Emellett Jeruzsálem megkezdte húsz, súlyosan sebesült ukrán katona Izraelbe szállítását és gyógykezelését. A minisztérium jelentése szerint az első két ukrán katona megérkezett a Síba kórházba. Izrael több millió sékelt különített el az érkező sebesültek fogadására és elhelyezésükre a számukra legjobb kórházban, valamint a rájuk váró rehabilitációs programra.

„Ez az erőfeszítés része Izrael azon kötelezettségének, hogy folytassa átfogó humanitárius segítségnyújtását Ukrajnának” – közölte a külügyminisztérium.

Jeruzsálemi kormányzati tisztviselők kedd este hangsúlyozták: Izrael lépései azt a célt szolgálják, hogy megmutassák Volodimir Zelenszkijnek, Izrael kiáll Ukrajna mellett annak ellenére, hogy az ukrán elnök bírálta Jeruzsálemet.

Zelenszkij többször is nyilvánosan felrótta Izraelnek, hogy vonakodik légvédelmi fegyvereket küldeni Ukrajnának. Az ukrán elnök legutóbb szeptember elején, Jaír Lapid miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetésében foglalkozott ezzel a kérdéssel.

Korábban írtuk